EU: Nagy különbségek a munkaköltségekben
Magyarországon a legmagasabb a munkáltatói járulék aránya
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat, adatai szerint nagy különbségek figyelhetők meg a munkaköltségekben még az uniós tagállamok között is. Jelentős az eltérés a munkaköltség összetételében is.
Az egy munkaórára számított átlagos munkaköltség az unió tagországai közül Portugáliában a legalacsonyabb (8,13 Euro), Görögországban és Spanyolországban valamivel magasabb, ám e három tagország áll a EU-lista utolsó helyein. Az EU-tagok közül a munkáltatónak Svédországban (28,56 Euro), Dániában (27,1 Euro) és Németországban (26,54 Euro) kell a legtöbbet fizetnie a munkavállaló egy órányi munkájáért.
A tagjelölt országokban jóval kevesebb a munkaköltség, ám itt is jelentős eltérések figyelhetőek meg: Míg Cipruson (10,74 Euro) és Szlovéniában (8,98 Euro) magasabb a munkáltató költsége, mint az ebben a tekintetben EU-sereghajtó Portugáliában, addig Bulgáriában (1,35 Euro) és Romániában (1,51 Euro) a munkaadó a svédországi költség körülbelül 5 százalékát fizeti ki. Magyarország ebben a statisztikában 3,83 eurós értékével a középmezőnyben helyezkedik el.
A magyar munkáltatói járulék a legmagasabb
Eltérés figyelhető meg abban is, hogy a munkaköltség mekkora arányát teszi ki a munkabér és mekkorát a munkáltatói járulék. Érdekesség, hogy Magyarország e tekintetben a lista végén áll, ugyanis nálunk a legmagasabb a munkáltató járulék (a teljes munkaköltség 30 százaléka.), míg a munkabér csupán az összes költség 67,1 százalékát tette ki. A nyugat-európai országok közül a Dániában (8 százalék) és Írországban (12,4 százalék) a legkisebb a munkáltatói hozzájárulás aránya, Svédországban a legmagasabb (29,6 százalék), ám utóbbi érték is kisebb a magyarországi számnál.
Az egy munkaórára vetített munkaköltség és annak összetétele az ipari és a szolgáltatási szektorban (2000):
Forrás: Eurostat

| Költség munkaóránként (Euro) | Ebből munkabér (százalékban) | Munkáltatói járulék (százalékban) | Egyéb (százalékban) | |
| EU átlag | 22,7 | 75,7 | 21,5 | 2,8 |
| Dánia | 27,1 | 87,7 | 8,0 | 4,3 |
| Németország | 26,5 | 75,4 | 22,6 | 2,1 |
| Görögország | 10,4 | 74,1 | 25,5 | 0,4 |
| Spanyolország | 14,2 | 74,5 | 24,4 | 1,1 |
| Franciaország | 24,3 | 68,1 | 27,7 | 4,3 |
| Írország | 17,4 | 85,0 | 12,4 | 2,6 |
| Luxemburg | 24,23 | 84,2 | 14,2 | 1,6 |
| Hollandia | 22,99 | 78,0 | 20,4 | 1,6 |
| Ausztria | 23,6 | 72,1 | 23,7 | 4,2 |
| Portugália | 8,13 | 79,8 | 19,3 | 0,9 |
| Finnország | 22,13 | 77,8 | 20,5 | 1,7 |
| Svédország | 28,56 | 66,5 | 29,6 | 3,9 |
| Nagy-Britannia | 23,85 | 81,5 | 15,6 | 2,9 |
| Csatlakozó országok | 4,21 | |||
| Ciprus | 10,74 | 84,7 | 14,4 | 1,0 |
| Csehország | 3,90 | 72,0 | 26,6 | 1,4 |
| Észtország | 3,03 | 73,0 | 25,5 | 1,5 |
| Magyarország | 3.83 | 67,1 | 30,3 | 2,6 |
| Lettország | 2,42 | 77,1 | 22,5 | 0,4 |
| Litvánia | 2,71 | 72,1 | 27,5 | 0,4 |
| Lengyelország | 4,48 | 76,2 | 16,2 | 7,6 |
| Szlovákia | 3,06 | 72,4 | 26,2 | 1,4 |
| Szlovénia | 8,98 | 81,4 | 14,1 | 4,4 |
| Bulgária | 1,35 | 71,6 | 27,2 | 1,2 |
| Románia | 1,51 | 66,9 | 29,6 | 3,6 |
Forrás: Eurostat
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?