kapubanner for mobile

Eurostat: 7,8 százalékos a magyar munkanélküliség

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Biztató folyamatokat mutatnak az Eurostat kedden közzétett munkanélküliségi adatai: a 28 uniós tagállam közül Magyarországon csökkent legnagyobb mértékben a munkanélküliség az elmúlt évben, így augusztusban 7,8 százalék volt - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tárca közleménye szerint az eurózóna 18 tagállamában átlagosan 11,5 százalék, az Európai Unió 28 tagállamában pedig átlagosan 10,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta.

Az Eurostat közleménye szerint Magyarországon 2013 júliusa és 2014 júliusa között 2,4 százalékponttal, 10,2 százalékról 7,8 százalékra csökkent a munkanélküliség. Egy év alatt ez a legnagyobb mértékű csökkenés az EU 28 tagállama közül, amellyel közvetlenül Svédország, Belgium és Finnország előtt áll Magyarország - hívja fel a figyelmet az NGM.

Magyarország a fiatalok munkanélküliségének csökkentésében is sikereket ért el, júliusban a 15-24 évesek körében 20,9 százalék volt a munkanélküliek aránya, ez alacsonyabb az Európai Unió 21,7 százalékos átlagánál. Az ifjúsági munkanélküliség 6,6 százalékponttal csökkent az elmúlt egy év alatt, ami a tagállamok között szintén a legnagyobb mértékű javulásnak felel meg - olvasható a közleményben.

Míg Magyarországot néhány évvel ezelőtt még az EU sereghajtói között tartották számon a foglalkoztatási mutatók alapján, mára a munkaerő-piaci helyzet javulási ütemét tekintve is éllovas lett. A biztató folyamatok ellenére sok még a teendő, számos további foglalkoztatási intézkedésre lesz szükség ahhoz, hogy ez a kedvező trend folytatódhasson - hangsúlyozza az NGM.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek