Félmillió munkás hiányzik a román álláspiacról
Romániában a jelenleginél 500 ezerrel több szakmunkásra lenne szükség elsősorban az építő- és nehéziparban, illetve az autógyártásban - közölte hétfőn a gazdasági miniszter.
Varujan Vosganian egy szakképzési konferencián elmondta, hogy a szakmunkásokon kívül mérnökökből és műszaki szakemberekből is hiány van.
A 22 milliós Romániából az ország uniós csatlakozása óta becslések szerint 2 millióan mentek külföldre dolgozni, elsősorban Spanyolországba és Olaszországba, ahol többek között kőművesként, háztartási kisegítőként, dajkaként, pincérként, házfelügyelőként tevékenykednek.
Romániában a munkanélküliek száma 4,7 millió, a ráta 4,1 százalék, a legalacsonyabb 1992 óta.
A 22 milliós Romániából az ország uniós csatlakozása óta becslések szerint 2 millióan mentek külföldre dolgozni, elsősorban Spanyolországba és Olaszországba, ahol többek között kőművesként, háztartási kisegítőként, dajkaként, pincérként, házfelügyelőként tevékenykednek.
Romániában a munkanélküliek száma 4,7 millió, a ráta 4,1 százalék, a legalacsonyabb 1992 óta.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?