Feloldja Belgium a kelet-európai munkaerő korlátozását
Nem hosszabbítja meg Belgium az öt éve európai uniós taggá vált kelet-európai országok, köztük Magyarország munkavállalóit még sújtó korlátozásokat. A belga sajtó szerint erről megszületett a végérvényes döntés az illetékes miniszterek között.
A La Libre Belgique című napilap szerint a belga politika nem volt egységes a megmaradt intézkedések további sorsát illetően, és végül egyebek között az döntött, hogy az Európai Bizottság aligha értett volna egyet a korlátozások fenntartásával egy olyan ország esetében, amely nem szomszédos a szóban forgó térséggel. Miközben a két fő belga régió, Flandria és Vallónia már jelezte, hogy nincs kifogása a piacok teljes megnyitása előtt, a külön régiónak számító Brüsszel féltette saját munkaerőpiacát. Elszigetelt álláspontját azonban a főváros is kénytelen volt feladni a többség nyomására. A politikai pártok sem egyforma mértékben támogatták a piacnyitást, de meggyőzte őket az, hogy a munkaadók kiálltak a korlátozások feloldása mellett.
Az EU-hoz később csatlakozott Bulgáriára és Romániára a belga döntések nem vonatkoznak. A 2004-ben belépett országok munkavállalóit Nagy-Britannia, Írország és Svédország már a csatlakozás óta korlátozás nélkül engedi területére. Spanyolország, Portugália, Görögország és Finnország 2006-ban csatlakozott hozzájuk, míg Franciaország, Olaszország, Hollandia és Luxemburg később döntött erről.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 3 napja
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 3 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 3 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 5 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 3 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?