kapubanner for mobile

Folytatódott a német közalkalmazottak sztrájkja

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több német tartományban és Berlinben is folytatódott csütörtökön a német közalkalmazottak figyelmeztető sztrájkja, s munkabeszüntetést helyeztek kilátásba az állami kórházakban dolgozó orvosok is.

A Ver.di szakszervezeti szövetség által meghirdetett sztrájk kora reggeltől elsősorban Bajorországot, Hessent, Baden-Württemberget, Szászországot, valamint az önálló tartománynak számító német fővárost érintette. A Ver.di szóvivője közölte: a munkabeszüntetés jellege régiónként különbözik, azaz minden tartományban más és más ágazatokra terjed ki.

Bajorországban, Baden-Württembergben, Hessenben és Szászországban a sztrájk elsősorban a hivatalokat, a kórházakat, az állami óvodákat, illetve bölcsődéket, továbbá a szemétszállítást érintette, Berlinben ugyanakkor - immár a második nap - szinte teljesen megbénult a városi közlekedés. Néhány járat kivételével továbbra sem közlekedtek az autóbuszok és a villamosok, s nem közlekedett a földalatti vasút, az úgynevezett U-Bahn sem. A főváros utcáin, különösen a kora reggeli órákban hatalmas dugók alakultak ki. A munkabeszüntetés ezúttal nem érintette a repülőtereket, ahol - Frankfurttól Münchenig - a sztrájk előző nap óriási fennakadásokat okozott, s több száz, elsősorban belföldi járatot törölni kellett.

Az 1,3 millió német közalkalmazott legnagyobb szakszervezete, a Ver.di a béremelési követelések nyomatékosítása érdekében hirdette meg a figyelmezető sztrájkot. A Ver.di nyolc százalékos bérnövelést követel - de legalább havonta 200 eurós emelést -, a munkáltatók viszont öt százalékot ajánlottak a következő két évre azzal a feltétellel, hogy meghosszabbítják a munkaidőt. A berlini közlekedési alkalmazottak szakszervezete ugyanakkor a nyolc százaléknál magasabb, mégpedig 12 százalékos emelést követel.

Csütörtökön Potsdamban újabb tárgyalások kezdődtek a szakszervezeti szövetség vezetői, illetve a munkáltatók képviselői között. A munkáltatók delegációját vezető Wolfgang Scha:uble belügyminiszter bizakodóan nyilatkozott arról, hogy egyezség jön létre. Hangoztatta ugyanakkor: kudarc esetén bírósági úton kívánnak eljárni a sztrájk beszüntetésére. Frank Bsirske, a Ver.di elnöke viszont azt hangoztatta, hogy a közalkalmazottak sztrájkkészsége minden korábbinál erősebb. A munkáltatók javaslatát "szemtelennek és szégyenletesnek" nevezte. Utalt arra: megállapodás híján a munkabeszüntetést március 14-ig, majd húsvét után ismét folytatják. megfigyelők szerint ily módon egyfajta rendkívüli állapot alakulhat ki Németországban.

Figyelmeztető sztrájkot helyeztek kilátásba az állami kórházak orvosai is. A mintegy 700 állami kórház orvosait tömörítő Marburger Bund nevű szakszervezet csütörtökön közölte: amennyiben követeléseikről a jövő hétre tervezett tárgyalási fordulón nem jön létre megállapodás, figyelmeztető sztrájkot kezdenek. Az orvosok 10 százalékos béremelést követelnek, továbbá azt, hogy a keleti tartományokban dolgozók bérét a nyugati tartományokban dolgozó orvosok keresetéhez közelítsék. A béremelés mintegy 55 ezer orvost érintene. A szakszervezet közölte: sztrájk esetén csak a leginkább rászorult betegek ellátását biztosítanák.

Továbbra sem kizárt, hogy a munkabeszüntetés hétfőtől a vasúti közlekedésre, így az úgynevezett városi vasútra és a regionális személyszállításra is kiterjed. Továbbra sincs megállapodás ugyanis a német mozdonyvezetők legnagyobb szakszervezete, a GDL és a német vasút (DB) vezetősége között a korábban létrejött béremelési megállapodás aláírásáról, amit a vasút vezetősége új feltételekhez kötött. A január végén létrejött megegyezés két részletben összesen 11 százalékos béremelést irányoz elő mintegy 20 ezer mozdonyvezető számára. A GDL elutasította a vasút vezetői által előterjesztett kiegészítéseket, s azzal az ultimátummal állt elő, hogy amennyiben szombat éjfélig nem kerül sor az aláírásra, a mozdonyvezetők hétfőn ismét munkabeszüntetést kezdenek.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek