Franciaországban radikalizálódhat a nyugdíjreform elleni tüntetés
Megint milliók tüntettek a francia nyugdíjreform ellen, ami a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését jelentené 60-ról 62 évre. A tiltakozó hullám radikalizálódhat, miután több szakszervezet jövő keddtől határozatlan idejű sztrájkra szólítja fel dolgozóit - írja az MTI nyomán az Index.
A szakszervezetek kora esti adatai szerint 2,9 millióan vonultak utcára Franciaországban, hogy tiltakozzanak Nicolas Sarkozy köztársasági elnök tervezett nyugdíjreformja ellen.
Párizsban a szakszervezetek szerint 300 ezren vettek részt amely 30 ezerrel több, mint két hete. A rendőrség ugyanakkor csak 65 ezres részvételről számolt be a fővárosban, amely 15 ezerrel kevesebb, mint szeptember 7-én. A részvételi arányok különböző értelmezése miatt a kormány teljesen másképp értékeli a megmozdulás sikerességét, mint a szakszervezetek.
A repülőtereken a járatoknak átlagosan negyven százalékát törölték, a párizsi Orly repülőtéren viszont a gépek fele nem száll fel. Két hete a járatoknak csak 25 százalékát érintette a munkabeszüntetés.
Index/MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?