Harmincéves titok: túlfizettek százezer nyugdíjast
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatIndexálási hiba miatt Nagy-Britanniában az állam harminc éven keresztül túlfizetett 95 ezer nyugdíjast. A tévedés a közalkalmazottak, tanárok, egészségügyi, bírósági alkalmazottak, valamint a fegyveres testületek egykori tagjainak mintegy 5 százalékát érinti, adja hírül a Napi Gazdaság.
Az állam harminc éven keresztül túlfizetett 95 ezer nyugdíjast - közölte a szigetország miniszterelnöki hivatala. A tévedés a közalkalmazottak, tanárok, egészségügyi, bírósági alkalmazottak, valamint a fegyveres testületek egykori tagjainak mintegy 5 százalékát érinti, akik a hiba következtében évente átlagosan 200 fonttal kaptak többet törvényes jussuknál, tehát az államkasszából összesen 126 millió font (37 milliárd forint) többletközpénzt fizettek ki javadalmazásukra. A számításokat a Xafinity nevű magáncég végezte, ám kormány közeli hangok szerint nem a vállalat, hanem a rendszer hibája, hogy az eset előfordulhatott, írja a Napi Gazdaság.
Az összeget az érintetteknek nem kell visszafizetniük, visznt csökkentik nyugdíjukat, a skót városi tanácsnokok, tűzoltók és rendőrök kivételével, akiket a skót kormány továbbra is "kiemelten támogat". Az érintetteket már értesítették a történtekről és arról, hogy várhatóan 2009 áprilisától kell szűkebbre fogni a háztartásukat.
Az ügyet Vincent Cable, a kincstár szóvivője hétfőn tárta a nyilvánosság elé, aki szerint a miniszterek már márciusban tudtak a hibáról, mégsem voltak képesek kezelni a helyzetet, s az a tény, hogy az ügy 1978 óta húzódik, egyértelműen a hozzá nem értést tükrözi. Az ellenzéki konzervatívok vezetője nem kommentálta a történteket, David Cameron csupán arra kíváncsi, a tévedés hogyan maradhatott feltáratlanul több mint három évtizeden keresztül.
Napi Gazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?