kapubanner for mobile

Hosszabb munkaidő mellett voksolna a francia kormány

Jelentősen megosztott a francia kormány a 35 órás munkahét kapcsán, melynek változtatásáról a héten kezdődtek tárgyalások.

Az érdekképviseleti szervekkel kezdett tárgyalásokba a francia kormány a 35 órás munkahét változtatásáról. Mint ismeretes a törvény még az előző, baloldali kormány nevéhez fűződik, de a nyár folyamán már több cég is külön megállapodásra jutott dolgozóival. Ezek közé tartozik a német Bosch vállalat is, ahol változatlan fizetések mellett több munkaórával kell a munkavállalóknak számolniuk. A Doux mezőgazdasági cég volt a héten az utolsó, mely 2 órával hosszabb munkaidőről döntött.

A vállalatok részéről számos panasz érkezett a törvény rugalmatlanságával kapcsolatban, s a tárgyalások megindításával szeretné a kormány a munkáltatói kétségeket eloszlatni. A lépés annál is inkább meglepő, mivel Jacques Chirac a múlt hónapban még a 35 órás munkaidő mellett tette le voksát, míg a kormány az ügyben igencsak megosztott. A pénzügyminiszter, Nicolas Sarkozy egy jóval liberálisabb szabályozás mellett pénzügyi megszorításokat ösztönözne. Kisebb változtatásra már sor került, ennek köszönhetően 120-ról 180-ra emelték az éves túlórák számát, de Jean-Pierre Raffarin szerint további engedményekre lenne szükség a kisvállalkozások körében, mivel a törvény főként őket érintette. Ezért a miniszterelnök azt kezdeményezi, hogy a jelenlegi 25 százalék helyett csak 10 százalék túlórapénzt kelljen fizetniük a kisebb cégeknek.

A tárgyalások kimenetele igencsak kétséges. Az ipari miniszter kijelentése szerint a 35 órás munkahét egyáltalán nem kedvez az iparnak, ezt inkább lehetőségként, s nem kötelezettségként kellene felajánlani a vállalatoknak. A munkavállalói érdeképviseletek részéről azonban máris számos támadás érte a kormányt, akik nézetük szerint úgy tesznek, mintha törvénymódosítás nélkül is végre lehetne hajtani a radikális reformokat.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek