Informatikushiány Csehországban
Kevés az informatikai szakember Csehországban, legalább 20 ezerrel több szakemberre lenne szükség.
Csehországban hiány van informatikai szakemberekből, írja az MTI az Aktualne.cz internetes hírportálra hivatkozva. Legalább 20 ezer szakember hiányzik, aminek legfőbb oka, hogy a szükségesnél évente legalább kétezerrel kevesebben végeznek az informatikai szakokon.
A Csehországban működő számítástechnikai cégek arra figyelmeztetnek, hogy változtatni kell a képzés jelenlegi helyzetén, mert különben Csehország lemarad a csúcstechnológiai versenyben. Szerintük nem csak az informatikusok számát kellene növelni legalább 3500 végzett informatikusra lenne szükség évente -, hanem javítani kellene a képzés színvonalán is.
Csehországban jelenleg 150 ezer főre tehető a számítógépes szakemberek száma, 57 százalékuk egyetemi végzettségű.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?