Jól keresnek a magyarok Brüsszelben
Az Európai Bizottságnak dolgozók 1,6 százaléka érkezett Magyarországról, ez a 2004-ben csatlakozottak közt a legjobb arány. A munkát vállalóknak nehéz teszteken kell helytállniuk, viszont a kezdő fizetés is kárpótol a szenvedésekért, számol be a Napi Gazdaság.
legfrissebb kimutatás szerint 369 magyar dolgozik az Európai Bizottságnál állandó vagy ideiglenes szerződéssel. Nemcsak mennyiségi, de minőségi alapon is, azaz a brüsszeli hierarchiában is sikerült megszerezni magas posztokat. A régiekkel szemben 2010-ig egyébként előnyük van a három éve csatlakozottaknak, mert bizonyos posztokra csak ebből a körből lehet pályázni.
A magasabb vezetői posztokra nem ritka a százszoros túljelentkezés. Az igazgatói poszt szűrése is többlépcsős, a százból a pályázati beadvány, munkaterv és önéletrajz után csak 10-15 jelölt marad, ezek közül az adott terület főigazgatósága dönti el, ki legyen az a 4-5, aki megírhatja a 12 órás tesztet.
hirdetés
Az alacsonyabb posztokért persze nagyobb eséllyel lehet indulni, de itt is többlépcsős a vizsga. Az előszelekció egyfajta intelligenciateszt (verbális és numerikus), és kíváncsiak az általános uniós tájékozottságra is. A nyelvekkel engedélyezett a zsonglőrködés, tehát nem szükséges mindet azonos nyelven írni. Tény, hogy a kisebb nyelvűek hátrányt szenvednek, hiszen egy brit vagy francia anyanyelvén teheti le a vizsgát, még ha a többnyelvűség a pályázat feltétele is.
A napilap által megkérdezett brüsszeli magyarok kivétel nélkül elégedettek a fizetési viszonyokkal, a legalacsonyabb beosztásban is kétezer euró (492-500 ezer forint) nettó jár, a csúcs 12-13 ezer, szintén nettóban. A karrierlehetőség is adott, nemcsak hogy lehetőség van a területek közötti átjárásra, de ezt a bizottsági humánerőforrás-politika még bátorítja is. Egyikük így fogalmazott a brüsszeli magyarokról: "teljesen új mentalitású közösség, az egyetlen olyan magyar diaszpóra a világon, amelyik nem 56-os és nem pincér", írja a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
Szakember-kívánságlistát állít össze Belgium
A civilek könnyítenének az uniós munkavállaláson

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?