Kevés magyar él a szabad munkavállalás lehetőségével
Az új európai uniós tagállamok közül a lakosságszámhoz viszonyítva a legkevesebben a magyarok dolgoznak a szabad munkavállalást biztosító Egyesült Királyságban.
A 2004 májusa és 2005 júniusa közötti időszakban az új tagállamok munkavállalói közül több mint 230 ezren regisztráltatták magukat az Egyesült Királyságban, ebből 6900 volt a magyar. Az egyes új tagországok lakosságszámához viszonyítva a magyarok képviseltetik magunkat a legkisebb számban, mondta Lengyelné Varga Nóra Foglalkoztatási Hivatal EURES menedzsere.
A regisztráltak csaknem fele lengyel volt, ezt követte a litvánok 34 ezres, a szlovákok 25 ezres, a lettek 17 ezres létszáma. A régi tagállamok közül még két ország, Írország és Svédország biztosít teljesen szabad munkavállalást.
A magyar munkavállalók száma ebben a két országban is igen alacsony. Írországban például 2004 májusa és 2005 júliusa között mintegy 120 ezren regisztráltatták magukat az új tagállamokból, ebből mintegy 3400 volt a magyar. A regisztráltak fele itt is lengyel volt, a litvánok száma elérte a 23 ezret, a letteké a 11 ezret, a szlovákoké a 10 ezret. Litvánok azért vállalnak ilyen nagy számban munkát Írországban, mert a csatlakozásra Írország készítette fel a balti államot, számos közös szakmai programmal, írja az MTI.
Svédországban összességében is jóval kevesebben vállaltak munkát az új tagállamokból. A 2004 májusa és 2005 áprilisa közötti adatok szerint a regisztráltak száma 6 ezer volt, ebből 270 a magyar. A regisztráltak fele itt is lengyel volt, a litvánok száma elérte a 970-et, az észteké a 490-et, a letteké a 380-at - ismertette az EURES menedzser.
Annak ellenére, hogy a magyarok külföldi munkavállalási kedve a hivatalos adatok szerint nem túl jelentős, számuk a francia és angol nyelvterületen az utóbbi időben megemelkedett. Mint ahogy arról az mfor.hu korábban beszámolt, a Jobpilothoz feltöltött önéletrajzok alapján úgy tűnik, már nem az osztrák és német, hanem Anglia mellett Olasz- és Franciaország munkaerőpiaca után érdeklődnek a magyarok. Március és augusztus között másfélszeresére nőtt az érdeklődés Anglia iránt, míg az Ausztriában dolgozni kívánok mindössze 28 százalékkal lettek többen.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?