Kihozzák a küldeményeket és füvet is nyírnak
A finn állami posta, a Posti idén nyáron vezeti be kísérletképpen a fűnyírást, amelyet önként vállalnak a munkahelyükért aggódó kézbesítők. Annyira megcsappant a hagyományos postai szolgáltatások iránt a kereslet, hogy mellékest kell találni a dolgozóknak, akikből idén 700-at le is építenek.
A magánházak pázsitjának gondozását hetente egyszer, keddenként vállalják, mivel ezen a napon az átlagosnál kisebb a levélforgalom, és csak megfelelő időjárás esetén, májustól augusztusig végzik, de az ország egészén.
Az ügyfelek 30 és 60 perces szolgáltatás közül választhatnak, ez utóbbi havonta 130 euróba (40 ezer forint) kerül, a félórás ennek felébe. Fűnyírógépet a postások nem visznek magukkal, azt a háztulajdonosnak kell biztosítania.
A hagyományos szolgáltatásai iránti kereslet csökkenése miatt a finn posta igyekszik szélesíteni tevékenységi körét, feladatot találni az egyre kevésbé leterhelt kézbesítőknek, így például bevezette az esti órákban történő kézbesítést, és egy ideje vállalja étel házhoz szállítását is.
A vállalat márciusban 700 munkahely megszüntetését jelentette be a 22 ezerből. A posta küldemények forgalma tavaly 8 százalékkal csökkentek, az árbevétel 11 százalékkal 1,65 milliárd euróra esett.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?