Kína már nem jelent olcsó munkaerőt a cégeknek
A kínai bérek folyamatos emelkedése miatt az ország már nem élvez versenyelőnyt a munkaköltségek terén - állítja a Kína Társadalomtudományi Akadémia egy friss jelentésében.
Míg korábban Kína alacsony nyersanyagköltségei mellett leginkább olcsó és bőséges munkaerő-kínálatáról volt híres, ez a helyzet az elmúlt egy évtizedben jelentősen megváltozott - szögezi le az akadémia tanulmánya.
Ennek hátterében számos ok húzódik meg. Legjelentősebb a bérek folyamatos emelkedése a kínai gazdaság gyors növekedésével párhuzamosan, valamint az, hogy a minimálbérek évente két számjegyű növekedést mutatnak - állítja a jelentés. A jelenlegi ötéves terv (2011-2015) legalább 13 százalékos emelkedés garantál - áll a vezetés terveiben.
Az állami szférában dolgozó városlakók éves átlagfizetése tavaly 51 474 jüant (2,11 millió forint) tett ki, a bányászatban dolgozóké 60 139 jüan (2,46 millió forint), a feldolgozóiparban aktívaké 46 431 jüan (1,9 millió forint) volt. Utóbbi 11,5 százalékos éves emelkedést jelez és messze túlszárnyalja a térség más országaiban hasonló állásokban munkát vállalók bérét - derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Egy sanghaji kétkezi munkás például a burmai fővárosban dolgozó társa bérének hétszeresét kapja, a malajziai fővárosban élőnek legalább dupláját - derül ki egy összehasonlításból.
A bérek emelkedése mellett Kína drágulásához jelentős mértékben hozzájárul a munkaerő iránti belföldi kereslet fellendülése és a munkaerőpiacra belépő fiatalok arányának fokozatos csökkenése is. Egyes iparágakban már most is munkáshiány mutatkozik, mind a képzett, mind a képesítés nélküli dolgozókat illetően.
Az Akadémia szerint a trend hosszú távon is fennmarad - a bérek emelkedésére a jövőben is számítani lehet, emellett a strukturális munkaerőhiány is fokozódik majd, melyek tovább csökkentik Kína vonzerejét a térség többi országával szemben.
A gazdasági szerkezetátalakítás szintén a drágulás irányába hat. Az exportorientált feldolgozóiparról a gazdaságpolitikai vezetés áthelyezi a súlypontot a belső kereslet fellendítésére. A vásárlási láz fellendülése a belföldi fogyasztói árakat is felfelé hajtja majd, azaz táplálja az inflációt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?