kapubanner for mobile

Kirúgták, mert háromszor is visszabeszélt

Háromszor is visszabeszélt a főnökének egy kínai asszony, ezért a vállalat szabályzata értelmében azonnal elbocsátották.

A szóban forgó könnyűipari cégnél az a szabály, hogy az első visszabeszélésért 30 jüant (742 forint) kell fizetni, a másodikért 100 jüant (2475 forint), a harmadikért pedig kirúgás jár, függetlenül attól, hogy kinek van igaza.

Az asszony lényegében egy lépésben meglépte a hármat: begyűjtött egy 30 yüanos büntetést, de ezt nem volt hajlandó kifizetni, erre megfenyegették egy 100 yüanos büntetéssel, mire azt mondta, hogy jelentést tesz a humánerőforrási osztályon. Erre egyből kirúgták. A nő pert indított a cég ellen.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek