kapubanner for mobile

Komoly fennakadásokat okozott a francia légiirányítók sztrájkja

Több tízezer utas számára okozott fennakadásokat csütörtökön a légiirányítók sztrájkja Franciaországban. A munkabeszüntetés várhatóan pénteken fokozódik, és kihatással lesz a forgalomra egész Európában.

A sztrájkfelhívást követően előzetesen nem törölt járatok jelentős késéssel közlekedtek csütörtök délelőtt a francia polgári légiközlekedési hatóság (DGAC) szerint: Nizzában például átlagosan csaknem egyórás késsel indultak a repülőgépek, és több mint másfél órás késéssel érkeztek.

A jobb munkakörülményeket és új munkahelyeket követelő szociális megmozdulás elsősorban az ország déli részén volt érezhető csütörtökön: Franciaország harmadik legnagyobb repülőterén, Nizzában, valamint a korzikai Bastiában és Calviban a járatok felét, Lyonban, Marseille-ben, Montpellier-ben pedig a harmadát törölték előzetesen.

A párizsi régióban a járattörlések a Charles-de-Gaulle és az Orly repülőterekről induló vagy oda érkező járatok negyedét érintették, hasonlóan a Rynair és más fapados légitársaságok járatainak helyet biztosító Beauvais repülőtérhez.

Az Eurocontrol szerint csütörtökön mintegy 29 ezer kereskedelmi járat közlekedik Európában, amelyeknél átlagosan közel 20 perces késést regisztráltak, és ez csaknem nyolcvan százalékban a francia sztrájknak tudható be.

Európa vezető diszkont légitársasága, a Ryanair csütörtökön bejelentette, hogy 170 járatot kellett törölnie, ami 30 ezer utast érint.

"Ismét túszul ejti az európai családokat a francia légiirányítók sztrájkja" - fogalmazott közleményében Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója.

Az Air France francia légitársaság megerősítette, hogy "kénytelen volt módosítani a járatainak menetrendjét", de a törlések számát nem közölte, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy a tengerentúli járatokat nem érinti a munkabeszüntetés.

Az Air France-KLM-et, a Lufthansát, a British Airwayst, az easyJetet és a Ryanairt tömörítő Airlines for Europe szövetség előzetesen "tűrhetetlennek" nevezte a sztrájkot, és arra figyelmeztetett, hogy az "több ezer ember nyaralási indulását fogja megzavarni".

Pénteken várhatóan még feszültebb lesz a helyzet a párizsi repülőtereken és Beauvais-ban, ahol a DGAC a járatok számának negyven százalékos csökkentését rendelte el.

Hivatalos források szerint csütörtökön 270 légiforgalmi irányító jelentette be, hogy sztrájkol, a mintegy 1400 fős teljes létszámból.

A délnyugat-franciaországi Bordeaux repülőterén 2022 végén történt "súlyos incidens" után, amikor két repülőgép majdnem összeütközött, folyamatban van egy reform a légiirányítók ellenőrző rendszerének létrehozására. Ez ellen a reform ellen tiltakozik a légiirányítók második legjelentősebb szakszervezete, az Unsa-Icna, amely egyben elítélte a szerinte a nyári késésekért felelős létszámhiányt, az elavult eszközrendszert, valamint "a szükséges nyugalom és biztonság követelményeivel összeegyeztethetetlen, mérgező vezetést". A harmadik legnagyobb szakszervezet, az Usac-CGT is csatlakozott a csütörtökre és péntekre meghirdetett sztrájkhoz, a legnagyobb szakszervezete a légiirányítóknak, az SNCTA viszont nem támogatja a munkabeszüntetést.

Philippe Tabarot francia közlekedési miniszter szerdán kizárta, hogy a kormány teljesítse a követeléseket. A tárcavezető szerint "a kisebbségi szakszervezetek követelései elfogadhatatlanok, csakúgy, mint az a döntés, hogy a nagy nyári vakáció idején lépnek sztrájkba".

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk

A vártnál jobban nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk