kapubanner for mobile

Külföldön dolgoz(t)unk (9)

Juhász Ildikó Andrea beszél Krakkóban eltöltött két hónapos szakmai gyakorlatáról.

A Nemzetközi Mérnökhallgatók Egyesületén (IAESTE) keresztül jutottam a lengyelországi munkalehetőséghez főiskolai tanulmányaim utolsó félévében. Az IAESTE magyarországi szervezete évek óta segít a magyar diákoknak - ahogy nekem is - külföldi gyakorlat, nemzetközi munkatapasztalat megszerzésében.

80-100 ezer forint egy hónapra a megélhetési költség

Mivel mindig is szerettem volna kiutazni Lengyelországba, azonnal kaptam az alkalmon, mikor megtudtam, hogy az egyesületen keresztül lehetőség lenne lengyelországi munkavállalásra.

A kiválasztás során az IAESTE kiválasztási rendszerét alkalmazták. Ez egy, a helyi bizottság által meghatározott pontrendszer, melyben figyelembe veszik a jelentkező tanulmányi átlagát, szigorlati eredményeit és nyelvtudását. Kialakítanak egy rangsort és az állások közül ki-ki választhat. Én Lengyelországot választottam.

Az állás kiválasztása után adminisztratív feladatom nem volt, a teljes adminisztrációt az egyesület végezte, a szervezet szerezte és tartotta a kapcsolatot a munkáltatóval, és segített a jelentkezés, kiutazás minden szakaszában. Nekem az információszerzés volt szinte az egyetlen feladatom: diáktársaimon és ismerőseimen keresztül próbáltam felmérni, mennyi pénz szükséges az első hónapban a megélhetéshez, milyen költségekkel jár majd a lakásbérlés. Másfél éve utaztam ki, akkoriban 80-100 ezer forint elegendő egy havi megélhetéshez.

A céggel januárban kezdődtek az egyeztetések, és júniusban utaztam el. Megérkezésemkor rendkívül barátságos fogadtatásban részesültem, reggel egy illetékes elkísért munkahelyemre, és tájékoztatott a részletekről.

Alacsony színvonalú munkakörnyezet

A munkakörnyezet színvonala a hazainál alacsonyabb volt. A számítógépek régiek voltak, csakúgy mint az irodabútorok, és se étterem, se büfé nem tartozott az irodaépülethez.

A környezetet egyszerűségét azonban kompenzálta a cégnél uralkodó jó hangulat. A kollégák barátságosan és segítőkészek voltak az első pillanattól kezdve. Bármilyen problémával fordultam hozzájuk, rövid időn belül megtalálták a megfelelő személyt, aki tudja a választ a kérdésemre - az információszerzés sokkal könnyebb ott, mint itthon - , vagy segít a probléma megoldásában.

Nyugodt munkatempó

A munkatempót tekintve a lengyel dolgozók jóval nyugodtabbak, lassabbak, mint a hazai munkavállalók. Nem szeretik a kapkodást, inkább bent maradnak munkaidő után, csak ne kelljen napközben gyorsított tempóban dolgozni.

A munkáltatók sem kedvelik az elkapkodott munkát, hozzáállásuk a következő: nem probléma, ha hosszabb ideig tart egy feladat elvégzése, a lényeg, hogy végeredmény hibátlan legyen. És ezt várják el a külföldi munkavállalóktól is.

Hibaejtés esetén egyébként nem teremtik le ingerülten a munkavállalót, hanem nyugodt hangnemben megkérik, ha lehet, ez többé inkább ne forduljon elő.

Ha kommunikatív a dolgozó, könnyen befogadják

A Lengyelországba készülőknek az elsődleges tanácsom az, hogy legyenek nyitottak, barátságosak, kommunikatívak a munkahelyen, csakúgy, mint a lengyelek, hiszen enélkül nem fogadják be őket. Emellett feladataik elvégzését ne kapkodják el, nyugodt tempóban dolgozzanak, viszont amit megcsinálnak, az hibátlan legyen. A pontosságra rendkívül érzékenyek Lengyelországban. Épp ezért lehetőség szerint próbáljanak meg nem elkésni reggel.

Tájékoztassa a vezetőt, hol tart feladata elvégzésében

A munkáltatók, felsővezetők szeretik követni az irodában zajló eseményeket, ezért érdemes többször informálni őket arról, épp hol tartunk a kiadott feladat elvégzésében. A nyelvtudással kapcsolatban elmondható, Lengyelországban elegendő a középfokú angol nyelvismeret, a lengyelek sem beszélnek magasabb szinten. Az egyik legnagyobb problémám az volt az elején, hogy gyakorlatilag nem tudtam megértetni magam velük: az angolt csak néhányuk beszélték társalgási szinten, a lengyelt pedig én nem ismertem.

Alacsonyabb fizetésből kellemesebb élet

A fizetés egyébként alacsonyabb szintű, mint hazánkban, viszont az árak is alacsonyabbak. A diákként kapott fizetésem olyannyira elegendő volt a megélhetési költségeim fedezésére, hogy megengedhettem magamnak, hogy naponta étteremben vacsorázzak, emellett a szórakozás sem maradt ki az életemből.

Krakkó egyébként gyönyörű város, a budapestihez hasonló közlekedéssel, rengeteg szórakozóhellyel, clubbal, pubbal, disco-val. Ezekre a helyekre általában nincs belépő, és az italárak sem túl magasak. A kávézók, éttermek árai is elfogadhatóak.

Nem árt tudni azonban, hogy lengyelországi állást találni napjainkban rendkívül nehéz. Amióta visszatértem keresem az újabb lehetőséget, eddig mindhiába. A munkanélküliség magas, és a lengyel munkáltatók inkább a hazai munkaerőt alkalmazzák, semmint a külföldi munkavállalókat.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek