kapubanner for mobile

Luxemburg megnyitja munkaerőpiacát

Bejelentette a napokban a luxemburgi kormány, hogy az év végétől megnyitja munkaerőpiacát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott országok munkavállalói előtt - írja a Napi Gazdaság.

A lépés persze inkább csak jelképes, hiszen a négyszázezer lelket számláló nagyhercegségben igen korlátozott az álláskínálat, de fontos, hogy újabb tagállam döntött úgy, hogy nem gördít akadályt a kelet-közép-európaiak útjába.

Jelenleg tiltást, korlátozást alkalmaz még Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország és Németország. A többi tag fokozatosan járult hozzá munkapiacának felszabadításához, a kezdetektől csak Nagy-Britannia, Írország és Svédország nem zárkózott el régiónk elől. A tagállamok legkésőbb 2011-ben azonban kénytelenek lesznek teljesen megnyitni munkapiacukat.

Időközben már napvilágot láttak a holland szociálpolitikai elemzések, amelyek a mai helyzetet a hatvanas évek nagy migrációs hullámával hasonlítják össze. Akkor is azt várták, hogy a holland munkaerőgondokon vendégmunkások enyhítenek, majd visszatérnek hazájukba. Persze nem így történt, letelepedésük több százezerrel növelte az ország népességét, és súlyos szociális problémákat okozott - számol be a Napi Gazdaság.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek