Ma szavaznak az új európai munkaidő-direktíváról
Szerdán kerül az Európai Parlament elé az Unió új munkaidő-direktívája, melynek pontjait kedden vitatta meg a strasbourgi plenáris ülés. A tervezett módosítás értelmében eltörölnék a 48 órás heti munkahét legális meghosszabbításának lehetőségét.
Németországot, Franciaországot és Spanyolországot is kellemetlenül érintheti az a ma megszavazásra kerülő módosító direktíva, melynek értelmében a 48 órás munkahetet semmilyen módon nem lehetne túllépni. Mint arról a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében Alejandro Cercas a sajtónak beszámolt, "a 48 órás munkahetet be kell tartani, nem szabad lehetőséget hagyni a kivételekre, az ugyanis ellentétes az alapvető emberi jogokkal, az EU-alkotmánnyal, és veszélyeztetné az alkalmazottak egészségét és biztonságát".
Az angol képviselők mindazonáltal aggodalmukat fejezték ki a tervezett direktívával kapcsolatban, mert elmondásuk szerint Nagy-Britannia gazdasági versenyképességét veszélyeztetné ha a munkaidő meghosszabbítását ellehetetlenítenék. E mellett a brit egészségügy is az összeomlás szélére kerülne, mert az ügyeleti idő munkaidőbe való beszámításán túl a most tervezett intézkedést már nem bírná el az ágazat - jelentette az eurohírek.
A módosító javaslat mellett mindazonáltal a Bizottságon túl valamennyi párt 'letette voksát', ám az még kérdéses, hogy az Európai Néppárt hogyan szavaz a kérdésben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?