Másodszor csökkenti az idén a Tesla a Model 3 árát a munkahelyek rovására
Több mint ezer dollárral csökkenti Model 3 típusú járművének árát az elektromos autókat gyártó Tesla, miután február 1-jén lezárta költséges ügyfélajánló programját - közölte a társaság.
A Tesla idén másodjára csökkenti a Model 3 árát, így a legolcsóbb változat 42 ezer 900 dollárba (mintegy 12 millió forintba) fog kerülni az Egyesült Államokban.
A társaság a vártnál kevesebb Model 3 típust adott át a tavalyi utolsó negyedévben, majd január elején minden járművének árát csökkentette, hogy ellensúlyozni tudja a környezetvédelmi adókedvezmény mérséklését.
Az autógyártó korábban bejelentette, több ezer munkahelyet számol fel és jelentősen növeli a Model 3 termelését, azt remélve, hogy annak alacsonyabb árával több vásárlót tud elérni, mint luxus járműveivel.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon