kapubanner for mobile

Megjelent az első robotpostás a városban – ez vár a kézbesítők munkájára

Szlovénia első asszisztált robotkézbesítő járművét mutatta be a Szlovén Posta és a városvezetés Ljubljanában szerdán.

images

Megjelent az első robotpostás a városban – ez vár a kézbesítők munkájára

A kis teherautó egy hónapon át közlekedik kísérleti jelleggel a szlovén főváros belvárosában, mielőtt esetleg más városokban is megjelenne.

A tesztidőszak alatt a robotkézbesítő mindössze óránkénti három kilométeres sebességgel halad majd, miközben egy kezelő a közelében felügyeli működését. A jármű viszont műszakilag ennél jóval többre képes: végsebessége akár az óránkénti 60 kilométeres sebességet is elérheti, és teljesen autonóm üzemmódban is közlekedhet.

A most kipróbált modell hat köbméteres raktérrel rendelkezik, és egy tonnányi árut szállíthat. A fejlesztők szerint a próbaüzem egyik célja annak felmérése, hogy a különböző városi környezetekben milyen méretű és kialakítású járművek bizonyulnak a leghatékonyabbnak.

A Szlovén Posta vezetői a bemutatón hangsúlyozták:

a csomagforgalom az elmúlt években jelentősen megnőtt, miközben egyre nagyobb kihívást jelent a munkaerőhiány és a környezetvédelmi célok teljesítése.

Mint mondták: a robotkézbesítés hozzájárulhat a belvárosi forgalom csökkentéséhez, a zajterhelés mérsékléséhez és a fenntarthatóbb áruszállításhoz.

Marko Cegnar, a Szlovén Posta vezérigazgatója közölte: a vállalat a történetének egyik legnagyobb átalakulási folyamatán megy keresztül. Az elmúlt négy évben több mint 15 millió eurót fordítottak digitalizációra, és a következő stratégiai időszakban további jelentős beruházásokat terveznek.

kép forrása: Finance.si

Kopogtatnak az első robot bejárónők: fillérekért törnek be a piacra

- olvassa el korábbi cikkünket! 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek