kapubanner for mobile

Megreformálná a bevándorlási jogszabályait Németország a munkaerőhiány miatt

A könnyítéssel főleg a legalább kétéves szakmai képzést elvégzők élhetnek.

images

images

Németország azt tervezi, hogy megreformálja bevándorlási jogszabályait, hogy minél több szakképzett munkaerőt vihessen be az országba az unión kívülről - írja a VG. Regős Gábor, a Makronóm intézet szakmai vezetője a lapnak azt mondta, hogy a bevándorlási törvény tervezetének módosítása márciusra várható. Egy tavaly augusztusi felmérés szerint tartós a hiány a német munkaerőpiacon, és a cégek majdnem fele arról számolt be, hogy érinti a működésüket a szakképzett munkaerőhiány.

Mint Regős Gábor kifejtette, hogy eddig is létezett könnyített vízumigénylés Németországban, de mivel lassú volt, fékezte a harmadik országbeli munkaerő bevándorlását. Olyan is megesett, hogy az illetőnek már lett volna állása, de adminisztratív okok miatt nem tudott időben munkába állni.

A könnyítéssel főleg a legalább kétéves szakmai képzést elvégzők élhetnek, de nekik is meg kell felelniük toábbi feltételeknek. Többek között a nyelvtudást, a munkatapasztalatot, az életkort és a Németországhoz való kötődést figyelembe veszik az értékelés során. A németek leginkább a nyugat-balkáni országokra koncentrálnának. 

Regős Gábor szerint azért van szüksége a német gazdaságnak a külföldi munkaerő odavonzására, mert a cégek a szakképzett munkaerő hiányát tartják a legnagyobb problémának, ami miatt az országban 1,9 millió szabad álláshely van. Ez a gazdasági növekedést is gátolja. A szakértő szerint arról nem kell félni, hogy a német vízum vagy a harmadik országbeliek foglalkoztatása jelentős versenyt generálna az uniós és a harmadik országbeli munkavállalók között. "A magyar gazdaság szempontjából hosszabb távon talán inkább előnyös lenne, ha csökkenne Nyugat-Európa munkaerő-elszívó hatása, ez azonban nem ettől a törvénytől várható, itt inkább a bérfelzárkóztatás lenne a megoldás" - jelentette ki. 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek