kapubanner for mobile

Mégsem sztrájkolnak az amerikai színészek?

Nemrég még azt lehetett hallani, hogy az amerikai színészek is sztrájkba kezdenek. Pedig nem is olyan rég ért véget a forgatókönyvíró-sztrájk, amely 2007 novemberétől 2008 februárjáig rémisztgette a sorozatok rajongóit világszerte.

images

A mostani fenyegetőzések mögött ugyanaz áll, mint az írók tiltakozása mögött: a szórakoztatóipari munkások nem elégedettek a körülbelül 400 producert foglalkoztató Mozi- és Tévéproducerek Szövetségének (AMPTP) ajánlatával. Így aztán a színészek a tárgyalások körüli huzavona miatt már nyár óta szerződés nélkül dolgoznak.

A konfliktus tehát már hónapok óta húzódik, ezzel együtt sokan gondolják azt a színészek közül is, hogy ez most nem a legjobb pillanat a munkabeszüntetésre, így források szerint olyan sztárok kérik a képernyős színészeket tömörítő SAG-t (Screen Actors Guild), hogy ne szavazzanak a sztrájkról.

A lépést ellenzők között van Alec Baldwin, George Clooney, Matt Damon, Sally Field, Tom Hanks és Kevin Spacey is. Összesen több mint száz ismert név csatlakozott a petícióhoz.

Januárban kerülhet sor a szavazásra, és a SAG tagoknak 75 százalékban kell igent mondaniuk ahhoz, hogy sztájk legyen. Az "igen" mellé is nagy nevek álltak már oda, például Martin Sheen és Mel Gibson. Így tehát nem tudni még, hogyan alakul a helyzet, minden esetre az AMPTP közölte: nem kívánja átgondolni legutóbbi ajánlatát.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek