Nem akarnak repülőgépet takarítani, mert félnek az ebolától
Egynapos sztrájkot tartott New Yorkban csütörtökön mintegy kétszáz repülőgép-takarító az ebolától való félelem miatt, az amerikai kongresszus több tagja pedig azt sürgette, hogy tiltsák meg az Egyesült Államokba történő beutazást a járvány által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokból.
"Az ország fél, az emberek félnek ettől a betegségtől" - jelentette ki csütörtöki Sylvia Burwell egészségügyi miniszter. A tárcavezető egy nappal azt követően tarot sajtótájékoztatót, hogy Dallasban elhunyt az első Amerikában diagnosztizált ebolás beteg. Burwell szerint az emberek azért félnek mert a járvány halálozási rátája igen magas és mert nem tájékozottak a betegséggel kapcsolatban.
A The Daily Beast internetes magazin szerint az amerikai kórházakban országszerte, Honolulutól Salt Lake Cityn át Washingtonig megszaporodott a pánikszerű hívások és megfázásszerű tünetekkel jelentkezők száma - függetlenül az amerikai járványvédelmi hatóság (CDC) folyamatos, kampányszerű híradásaitól, miszerint a járvány kizárólag a betegek testnedveivel terjed.
Az Egyesült Államok keleti felének öt nemzetközi repülőterén szombattól fokozatosan kötelező szűrésnek - kikérdezésnek és kézi szkenneres testhőmérséklet ellenőrzésnek - vetik majd alá a Libériából, Sierra Leonéból és Guineából érkező utasokat. Az intézkedést megelőzően New Yorkban, ahol szombattól vezetik be a szigorítást, csütörtökön 200 repülőgép-takarító függesztette fel egy napra a munkát, az ellen tiltakozva, hogy miközben a mellékhelyiségekből gyakran hányást és ürüléket is el kell távolítaniuk, nem kapnak megfelelő védőfelszerelést.
Jeh Johnson belbiztonsági miniszter csütörtökön kijelentette: a cél az, hogy a reptéri szűrést minél több határátkelőhelyre kiterjesszék. 23 republikánus és három demokrata képviselő levélben sürgette Barack Obama elnöktől, hogy tiltsa meg a beutazást az ebola által leginkább sújtott országokból, és korlátoztassa a vízumkiadást Libériában, Guineában és Sierra Leonében.
Eközben James Inhofe szenátornak, a szenátus katonai bizottsága rangidős republikánus tagjának ellenállása miatt a szövetségi felsőház még mindig hagyott jóvá több mint 700 millió dollárt abból az 1 milliárdból, amit a Pentagon kért a nyugat-afrikai ebolaellenes amerikai katonai fellépés fedezetére. Miközben a testület többi tagja már jóváhagyta a tételt, Inhofe aggályait hangoztatta a műveletben részt vevő 3900 katona egészségével kapcsolatban, és további felvilágosítást sürgetett a védelmi minisztériumtól.
A kontingens tevékenysége az első fél évben mintegy 750 millió dollárba kerül majd, amiből a törvényhozás eddig csak 50 milliót hagyott jóvá.
Monroviába egyébként négy MV-22 Osprey billenő rotoros repülővel és két KC-130-as szállítógéppel 100 újabb tengerészgyalogos érkezett. Ezzel valamivel 300 főlé nőtt az amerikai fegyveres erők Libériában állomásozó tagjainak száma. Feladatuk egészségügyi központok építése lesz.
A Dallasban elhunyt, libériai állampolgárságú Thomas Eric Duncan hozzátartozói csütörtökön az amerikai sajtónak nyilatkozva kifogásolták, hogy a férfit csak több napos késéssel kezdték el kezeli, hogy későn kapott kísérleti gyógyszert és akkor sem azt, amit azok a szerencsésebb sorstársai, akiknek sikerült túlélniük a kórt. Arra hívták a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban eddig minden fehér bőrű beteg felépült az Ebolából. A rokonok szerint Duncan tragédiájában az is közrejátszhatott, hogy nem volt megfelelő biztosítása.
Texasban szerda óta kórházi megfigyelés alatt tartanak egy rendőrt, aki megfordult abban a lakásban, ahol Duncan lakott, Wisconsinban pedig egy őrizetes nőt küldtek elkülönítőbe a bevándorlási hivatal emberei, miután megtudták, hogy Libériából érkezet. Az intézkedést annak ellenére határozták el, hogy nem voltak tünetei.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) adatai szerint az idei járványban eddig csaknem 4 ezren pusztultak bele. A halálozási ráta mintegy 50 százalékos.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?