kapubanner for mobile

Németország: irányított bevándorlás szükséges

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A szövetségi munkaügyi hivatal elnöke szerint Németországnak szakképzett munkavállalók irányított bevándorlására van szüksége.

A Süddeutsche Zeitungnak adott hétfői interjúban Frank-Jürgen Weise visszautasította azt az uniópárti körökben hangoztatott nézetet, miszerint a szakemberhiányt elsősorban a németországi tartós munkanélküliek köréből kellene pótolni.

"A huzamosabb idő óta állástalan embereknek képesítést és nyelvismereteket kell nyújtanunk, mégpedig olyan módon, hogy ezáltal munkát tudjanak vállalni. A magasabb fokú ismereteket megkövetelő munkakörökbe azonban ezen az úton nemigen lehet szakképzett munkaerőhöz jutni" - fogalmazott Weise, utalva a bevándorlók körében tapasztalható munkanélküliség fő okára: szakma és nyelvismeret hiányára.

A Németországban hónapok óta zajló integrációs vitához hozzászólva kijelentette: aki itt él, és dolgozni akar, annak tudnia kell németül. "Ezt persze könnyebb mondani, mint megvalósítani. Az a gyerek, akinek a családja otthon csak törökül beszél, meglehetősen nehéz helyzetben van" - tette hozzá.

A német munkaerőpiac másik gondjaként említette a munkaügyi hivatal elnöke a demográfiai tényezőt. Ma az országban 44 millió munkavállaló él, bevándorlás nélkül ez a szám 2050-ig mintegy 26 millióra fog csökkenni. Ezért is van szükség bevándorlókra, mégpedig irányított rendszer alapján.

Weise példaként említette a kanadai pontrendszert: ennek segítségével szabatosabban meg lehet határozni a külföldi pályázók iskolai és szakmai végzettségét. Egyúttal azonban óva intett e lehetőség túlbecsülésétől. "Miért éppen Németországba jönne az, aki kiváló szakképzettséggel rendelkezik? Számos cég külföldön is aktív, és ott is vonzó munkaköröket kínál a munkavállalóknak" - hangoztatta a szövetségi munkaügyi hivatal elnöke.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek