Nőtt a létszámleépítések száma az Egyesült Államokban
A legtöbb munkahely megszüntetését a technológiai szektorban regisztrálták.
Az Egyesült Államokban emelkedett a létszámleépítések száma januárban. Az amerikai munkaadók januárban 49 795 állás megszüntetését jelentettek be, amely a decemberinél 28,0 százalékkal több, míg az egy évvel korábbinál 40,0 százalékkal kevesebb, egyben 2022 óta a legalacsonyabb januári adat.
Január viszonylag csendes volt a bejelentett létszámleépítések számát tekintve. Február első napjaiban azonban már voltak jelentősebb bejelentések, így nem valószínű, hogy a januárban tapasztalt csend tartós lesz – kommentálta az eredményeket Andrew Challenger, a Challenger, Gray & Christmas, Inc. alelnöke.
Januárban a technológiai szektorban jelentették be a legtöbb, 7488 munkahely megszüntetését. Tavaly 133 988 munkahely megszüntetését jelentették be az Egyesült Államokban a technológiai ágazatban, ami 20,3 százalékkal elmarad a 2023-ban bejelentett 168 032 leépítéstől. Tavaly az amerikai vállalatok 761 358 leépítést jelentettek be, 5,5 százalékkal többet, mint 2023-ban. A 2024. évi összesített adat 2020 óta a legmagasabb éves szám; 2020-at, a pandémia első évét nem számítva pedig 2009 óta a legmagasabb.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Leépítésre készül Magyarországon a Siemens 18 órája
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 19 órája
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 3 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?