Nyugdíjbomba Romániában
Aláírta a nyugdíjak 38 százalékos emeléséről szóló törvényt Traian Basescu államfő. A törvényt korábban egyhangúlag szavazta meg a parlament.
A nyugdíjakat 2007 elején a kormány hét százalékkal emelte, és kilátásba helyezte, hogy szeptembertől újabb öt százalékkal növeli. A nyugdíjellátmány bővülése azonban a jövő januári növeléssel nem ér véget, hiszen a Basescu által aláírt új törvény előírja, hogy 2009-től tovább emelik a nyugdíjakat.
A kormány mindvégig cáfolta, hogy az emeléshez kényszermegoldásra kényszerülne.
Napokig kérdéses volt, hogy Basescu egyetért-e kormány által javasolt és a törvényhozás által támogatott intézkedéssel, hiszen az államfő szerint Románia képtelen fedezni a csak jövő évben 2,5 milliárd eurós kiadást jelentő plusz költséget. A politikai nézeteltérések miatt Calin Popescu Tariceanu kormányfővel valóságos háborús viszonyban lévő Basescu emiatt arra kérte a miniszterelnököt, nevezze meg, milyen forrásokból fedezik majd ezt a kiadást. A kormány válaszából kiderül, hogy a Tariceanu által vezetett kabinet a gazdaság növekedésében bízik. Szerintük a derülátó előrejelzések azt mutatják, hogy Románia megengedhet ekkora mértékű nyugdíjemelést.
Basescu tegnapi beszédében kifejtette: azért járul hozzá a jogszabály érvénybe lépéséhez, mert korábban a választási kampányban megígérte, hogy a körülbelül hatmillió romániai nyugdíjasnak emberibb életkörülményeket kell teremteni.
Ugyanakkor hangsúlyozta: továbbra sem szűntek meg a kételyei. Egy elemzést is bemutatott, amely szerint a nyugdíjnövelés következtében 2008 és 2013 között 30 milliárd eurós hiány keletkezik az ország költségvetésében. Szerinte ennek mérsékléséhez szerkezetátalakításra lesz szükség, a román kormánynak pedig jelentős mértékben csökkentenie kell a közkiadásokat, hogy az új nyugdíjtörvény ne ártson az ország fejlődésének.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?