Startup - kiváltságosoknak
Nagy fejlődésen ment keresztül a startup piac itthon, azonban Amerika még messze előttünk jár. Egy friss elemzés szerint egy kezdő vállalkozónál a tehetség önmagában nem elegendő, a sikerhez még nagyon sok tényező szükséges, írja a Portfolio.
A Reuters öt felkapott Szilícium-völgyi befektető (Accel, Andreessen Horowitz, Benchmark, Greylock, Sequoia) 2011-2013 első féléve közötti befektetéseit vizsgálta meg. Összesen 88 startup céget találtak, amely az öt cég valamelyikétől első körös kockázati tőke finanszírozást kapott. Ezekből 70-et olyan emberek alapítottak, amelyek tipikus Szilícium-völgyi vállalkozónak számítanak. A cégek döntő többségének az alapítója vagy egy nagy technológiai cégnél vagy egy ehhez köthető kisebb cégnél vezető beosztásban dolgozott, már korábban egy sikeres cégfelépítésben részt vett, vagy a három ismertebb egyetem (Stanford, Harvard, MIT) egyikére járt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének kivételek, azonban egy "kívülálló" számára sokkal nehezebbek a feltételek az érvényesüléshez. Ilyen az Oracle társalapítója, Larry Ellison és az Apple társalapítója, Steve Jobs is.
De éppen mivel nagyon ritka az ilyen eset, egy olyan új kezdeményezés indult el az Y Combinator vezetésével, amely különböző hátterű kezdő vállalkozóknak ad segítséget, például tanácsadást, vállalkozásfejlesztési ismereteket és például magvető tőkét. Ezeknek az inkubátoroknak az a céljuk, hogy ne csak egy adott kör számára tegyék elérhetővé a kiugrási lehetőséget.
Portfolio
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 1 hónapja
- Miért éri meg 2026-ban prémium párlatba fektetni? – Minőség a mennyiség felett 1 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 1 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?