Szenvednek a V4-ek a munkaerőhiánytól
Lengyelország az eddiginél több vendégmunkást foglalkoztatna, miután az országban 5 millió betöltetlen álláshely van. Szlovákiában le kell rövidíteni a külföldiek alkalmazásával kapcsolatos eljárásokat. A csehek pedig a Fülöp-szigetek felé kacsintgatnak. Magyarországon a helyi cégek 86 százaléka küszködik a munkaerőhiánnyal, de a hivatalos kommunikáció továbbra is elzárkózik a vendégmunkásoktól.
Lengyelországban a kormány munkaügyekért, belügyekért, valamint a befektetési és fejlesztési ügyekért felelős szaktárcái hónapokig tartó egyeztetés után arra a következtetésre jutottak, hogy módosítani kell a jelenlegi migrációs stratégián -írja a Political Capital blogja az Átlátszón.
Az intézkedések részeként képzéstől függően meghosszabbítanák bizonyos szakmunkások tartózkodási engedélyét. A vendégmunkások eddig legfeljebb 3 évre kaphatott munkavállalási engedélyt, ezt most 5 évre tolnák ki. Hat posztszovjet tagállam állampolgárai esetében ez eddig 6 hónapra szólt, innentől egy év lehet. A fejlesztésért is felelős tárca pedig elsősorban a délkelet-ázsiai, például vietnámi és fülöp-szigeteki munkásokat célozza meg, akik a munkaadók véleménye szerint is könnyen integrálódnak Lengyelországban
A lengyel munkaerőpiacról nagyjából 5 millió munkavállaló hiányzik, és a többi visegrádi országhoz hasonlóan az egyik legfőbb rendszerszintű kockázat itt is a fiatal, képzett munkaerő hiánya. Az orzág az unión belül egyébként a legtöbb ukrán vendégmunkást foglalkoztatta az EU-ban: 2016-ban 1,2 millió ukrán vendégmunkást tartottak számon, 2017-ben pedig a beérkező összesen 267 ezer kérelem közül 216 ezret ukránok nyújtottak be.
Szlovákiában akkora a munkaerőhiány, hogy a kormány jelezte: muszáj lerövidíteniük a külföldiek alkalmazásával kapcsolatos eljárásokat. Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök az adminisztrációs szakasz lazítását sürgette, miszerint 6 hétről 3 hónapra hosszabbítanák meg a munkahelyi betanítás idejét.
Csehországban is a képzett szakemberek hiánya okozza a legnagyobb problémát, ezért a kormány különböző kezdeményezésekkel igyekszik külföldieket csábítani. Már 2016 óta program működik, amely a cseh cégeknek segít ukrán munkaerőt találni. De már az ország is a távol-kelet felé kacsintgat.
Magyarországon az Eurostat adatai szerint a helyi vállalatok 86,6 százaléka nyilatkozott úgy júniusban, hogy a munkaerőhiány negatívan hat majd a következő negyedéves teljesítményükre. A magyar cégek szakembereket keresnek Szerbiában, Ukrajnában és Romániában több-kevesebb sikerrel. Bizonyos hiányszakmákban - például informatikus, járművezető, építőipari szakmunkás - az ukrajnai és szerb állampolgárok tavaly júniustól munkavállalási engedély nélkül is dolgozhatnak Magyarországon.
A munkaerőhiány a régióban csak súlyosabb lesz, ugyanis 2050 ebben a régióban fogy a legdurvább, 13 százalékos mértékben a lakosság. Ez a csökkenő születési ráta és az elvándorlás együttes eredménye.
pcblog.atlatszo.hu

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon