kapubanner for mobile

Sztrájkolnak a francia gazdasági lapok

Példátlan módon a francia sajtó történetében a két legfőbb francia gazdasági napilap a munkatársak sztrájkja miatt nem jelent meg hétfőn, s internetes oldalaik is szüneteltetik a szolgáltatást.

A Les Échos újságírói tiltakoznak lapjuk esetleges eladása ellen Bernard Arnault-nak. A világ vezető luxuscikkgyártója, a francia Louis Vuitton Moet Hennessy (LVMH) elnöke csütörtökön jelentette be, hogy exkluzív tárgyalásokat folytat az 1988 óta a brit Pearson csoport tulajdonában lévő, elsőszámú francia gazdasági lap felvásárlására. (A Pearson csoporthoz tartozik a Financial Times és a The Economist is). A már szintén az LVMH tulajdonába tartozó La Tribune újságírói pedig azért sztrájkolnak, mert lapjuk megszüntetésétől illetve a Les Échos-val történő fúziójától tartanak.

A Les Échos történetében ez a negyedik sztrájk, az előzőt az eladás hírére múlt szerdán tartották.

A Pearson az LVMH által felajánlott 250 millió euró körüli összeg jelentőségével indokolta a tárgyalások exkluzivitását. Az ugyanis jóval jelentősebb a lap fél évvel ezelőtt 180-200 millió euróra becsült értékénél. A Nicolas Sarkozy közeli barátjának számító milliárdos évek óta szemet vetett a francia pénzügyi világ leghitelesebb, 1908-ban alapított sajtótermekére, amely a napilapok között ritkaságszámba menően nyereséges, és 2003 óta növeli olvasóinak számát. A Les Échos az elmúlt száz évben csak három részvényes tulajdonába tartozott: a francia Servan-Schreiber és Beytout családok után került a brit Pearson csoport tulajdonába.

A legnagyobb konkurensnek számító La Tribune az 1999 és 2000-es évet leszámítva viszont veszteséges: 2002 óta 5,5 százalékkal csökkent olvasóinak száma. Bernard Arnault, aki 1993-ban vásárolta fel a lapot, s eddig 100-150 millió eurót fektetett bele, legutóbb egy hónappal ezelőtt 36 millió euróval emelte meg a lap alaptőkéjét.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek