kapubanner for mobile

Több tízezer iskolai alkalmazott sztrájkol Los Angelesben

A szakszervezet szerint az iskolai alkalmazottak közül sokan a szegénységi szint alatt élnek.

Los Angelesben több tízezer iskolai alkalmazott háromnapos sztrájkot kezdett kedden, béremelést és a munkaterhek csökkentését követelve. Ez az Egyesült Államok második legnagyobb iskolai körzete mintegy félmillió diákkal. A munkabeszüntetést egy iskolai alkalmazottakat tömörítő, 30 ezres tagságú szakszervezet kezdeményezte, miután megakadtak a tárgyalások a Los Angeles-i Egyesített Iskolakörzettel a munkaszerződésekről. A szakszervezet többek között tanári segítőszemélyzetet, buszsofőröket, iskolai gondnokokat és étkezdei dolgozókat tömörít. A sztrájkkal 30 százalékos béremelést követelnek.

A szakszervezet azzal érvel, hogy dolgozóik átlagosan évente mintegy 25 ezer dollárt keresnek, ami jóval az országos átlag alatt van, sokan a szegénységi szint alatt élnek, miközben meg kell küzdeniük a magas inflációval és az emelkedő lakhatási költségekkel. A sztrájkolókat szolidaritásáról biztosította a 35 ezer tagot tömörítő, Los Angeles-i Egyesült Tanárok nevű szakszervezet, amelynek elnöke, Cecily Myart-Cruz úgy nyilatkozott, hogy nem nézhetik szó nélkül a legalacsonyabban fizetett munkatársaikkal szembeni odafigyelés hiányát, valamint a rossz bánásmódot az iskolakörzet részéről. A tanárok saját béreik mintegy 20 százalékos emelését követelik két év alatt.

Az iskolakörzetet vezető főfelügyelő, Alberto M. Carvalho azzal vádolta a szakszervezetet, hogy elutasítja a további egyeztetéseket, és közölte, hogy a tárgyalásokon egy többéves program keretében 20 százalékos béremelést és az egyéb juttatások 3 százalékos emelését ajánlották fel. Az iskolakörzet fenntartója a szülők terheinek csökkentése érdekében a háromnapos sztrájk idejére az intézmények egy részében biztosítja a felügyeletet, emellett több tucat könyvtárat, parkot és egyéb létesítményt jelöltek ki, ahol a gyerekek eltölthetik az iskolanapot.

 

MTI

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek