kapubanner for mobile

Több vállalkozót akar Kína, miközben a kkv-k helyzete egyre nehezebb

Az elmúlt években ütemesen nőtt a magánvállalkozások száma Kínában, a központi vezetés az egyetemeken is szorgalmazza a vállalkozói ismeretek oktatását, miközben a vállalkozások helyzete egyre nehezebb.

Tavaly 37,56 millió magánvállalkozás működött Kínában - derül ki az állami ipari és kereskedelmi felügyelet (SAIC) statisztikáiból. A magánvállalkozások száma a "reform és nyitás" politikájának meghirdetése óta éves szinten több mint 18 százalékkal nő a kelet-ázsiai országban: 1978-ban még csupán 140 ezer magántulajdonban lévő cég volt bejegyezve, 2004-ben számuk 23,5 millióra rúgott.

A magánvállalkozások ma jelentős szerepet játszanak az ország gazdaságában és társadalmában, 2011 végén összesen 79,45 millió munkahelyet adtak, összes jegyzett tőkéjük 1,62 ezer milliárd jüant (57,4 ezer milliárd forint) tett ki.

A kínai vezetés a vállalkozási kedv fellendítésén munkálkodik, s mind több egyetemen kívánja bevezetni a vállalkozói ismeretek oktatását: jelenleg a felsőoktatási intézmények alig felében adódik lehetőség ilyen tárgyak hallgatására.

A gyakorlati képzés mellett cél a kínai munkaerőre jellemző látásmód megváltozatása is. A kínai fiatalok és szüleik ugyanis a munkahely- és pozíciószerzést, valamint a biztos állásokat preferálják. A statisztikák is ezt a felfogást tükrözik. Az oktatási minisztérium kínai végzősöket vizsgáló idei éves jelentése rámutat: bár 6,6 millióan kaptak diplomát 2011-ben, mindössze 1,6 százalékuk alapított saját vállalkozást.

Pozitív példa ugyanakkor számtalan akad, kis magánvállalkozásból nőtte ki magát például az autógyártó Geely, a Hainan Airlines és az azóta információtechnológiai óriássá nőtt Huawei is.

A magánkézben lévő kis- és közepes vállalatok ugyanakkor egyre nehezebben boldogulnak a kínai piacon, hiszen az állami kézben lévő nagy cégekkel és a multinacionális vállalatokkal nehezen tudják felvenni a versenyt. A nagyvárosokból ezért többnyire kiszorulnak, s ma elsősorban a közepes és kisebb városokban, valamint a vidéki területeken találnak helyet maguknak.

A gazdasági válság szintén a kis- és közepes méretű magánvállalatokat sújtotta leginkább, jól példázza ezt a kelet-kínai Csöcsiang (Zhejiang) tartománybeli Vencsou (Wenzhou) városa, a kínai magánszektor sikereinek egykori szimbóluma, ahol a magáncégek a GDP több mint 70 százalékát állítják elő és a maga 400 ezer magántulajdonban lévő cégével az ország egyik fontos vállalkozói bázisának számít. A gazdaság lassulását és a külföldi exportpiacok gyengeségét komolyan megsínylő város az elmúlt hónapokban főleg illegális kölcsöneiről és az ezeket visszafizetni nem tudó, a menekülést választó vállalkozóiról vált híressé.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek