kapubanner for mobile

Többezer orvos és ápoló pályázik külföldre, mert nem kap állást

A VajdaságMA délvidéki hírportál írása szerint a szerbiai Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal jelenleg 2314 munka nélküli orvost és 13000 egészségügyi technikust és főiskolát végzett ápolót tart számon, akik a több éves hiábavaló várakozás után minden lehetőséget megragadnak egy külföldi munkalehetőség megszerzése érdekében.

Másrészt az egészségügyi minisztérium adatai szerint a szerb egészségügyben 450 orvosra és 1 000 ápolóra lenne szükség, viszont a fennálló költségvetési pénzhiány miatt az intézmények nem kaptak engedélyt új szakemberek foglalkoztatására - írja a lap a Tanjug nyomán.

Az egészségügyi szakemberek leginkább Líbiát és Németországot veszik célba kivándorlásukkor, de a foglalkoztatási hivatal szerint nagy az érdeklődés azon nemrégiben aláírt megállapodás iránt is, amelynek értelmében 250 ápoló kaphat majd munkahelyet Németországban.

Slavica Đukić Dejanović egészségügyi miniszter szavai szerint a szerb intézmények panaszai érthetőek, hiszen a szabványok által előírtaknál kevesebb munkással kell fenntartaniuk a működést. Hozzátette, a szakemberek szervezett eltávozása Németországba és más államokba ugyan szomorú tény, de a szerb iskolákban megszerezhető megfelelő orvosi szakértelem nagykövetei lesznek. Elmondása szerint az oktatási miniszterrel folytatott tárgyalások hatására 2013-ban különösen nagy hangsúlyt fektetnek az egészségügyi egyetemekre és főiskolákra, illetve azon fáradoznak majd, hogy csak annyi orvost képezzenek, amennyire Szerbiának szüksége van.

Dejan Jovanović, a foglalkoztatási hivatal igazgatója elmondása szerint az általa vezetett intézmény közbenjárása nyomán tavaly 18 egészségügyi technikus kapott munkát Németországban.

VajdaságMA
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek