kapubanner for mobile

Túlhajszoltak a belga mozdonyvezetők - baleset után sztrájk

Egy nappal a legkevesebb 18 halálos áldozatot követelő belgiumi vonatszerencsétlenség után az ország több városában sztrájkba léptek a mozdonyvezetők, tiltakozva a rossz munkakörülmények ellen.

A hétfői balesetet az okozta, hogy az egyik vonat vezetője egyelőre ismeretlen okból figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést, és összeütközött egy másik szerelvénnyel.

A kedd reggeli csúcsforgalom idején a sztrájk miatt járatkimaradások voltak főként Belgium déli, vallóniai térségében.

A szakszervezetek nem hirdették meg hivatalosan a munkabeszüntetést, de támogatásukról biztosították a tiltakozó mozdonyvezetőket. Felhívták a figyelmet arra, hogy a belga vasútnál munkaerőhiány van, és túlterheltek, agyonhajszoltak mind a mozdonyvezetők, mind a vasútbiztonsági alkalmazottak.

Értesülések szerint kedden sem közlekedik a megszokott menetrend szerint Brüsszel és Párizs között a Thalys, illetve Brüsszel és London között az Eurostar szupervonat. A baleset helyszínén ugyanis még nem fejezték be a helyreállítási munkákat, és fontos vonalszakaszokat áramtalanítani kellett.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek