kapubanner for mobile

Tulik Ágnes a BAT vállalati kommunikációs és CSR vezetője

Új vezetőt nevezett ki kommunikációs és CSR csapata élére hazánk piacvezető dohányipari cége, a BAT Hungary. Tulik Ágnes széles körű szakmai tapasztalattal rendelkezik, korábban sajtószóvivőként és kommunikációs tanácsadóként is dolgozott.

Tulik Ágnes az ELTE magyar-művelődésszervező szakával párhuzamosan a JATE Budapesti Média Intézetében újságíró-sportriporteri végzettséget szerzett, majd a Budapesti Gazdasági Főiskolán nemzetközi kommunikációt tanult Public Relations szakirányon.

Pályafutását médiumoknál és kisebb ügynökségeknél kezdte, majd a BÁV Bizományi Kereskedelmi és Záloghitel Zrt.-nél marketingkommunikációs főmunkatársként dolgozott. Az ezt követő években a Pricomm Kommunikációs ügynökségnél volt tanácsadó, majd vezető tanácsadó, ahol egyik ügyfelének - a Centrum Parkolási Társaságnak - 3 évig a tanácsadói szerepkör mellett megbízott sajtószóvivőként is dolgozott. Karrierje következő fontos állomása a McCann Erickson Budapest Reklámügynökség volt, ahol a PR csapatot vezette, később pedig a Provident Financial külső kommunikációs főosztály-vezetője lett.

Tulik Ágnes most a British American Tobacco csapatához csatlakozott, mint vállalati kommunikációs és CSR vezető. Kinevezésével kapcsolatban elmondta: "Mindig is szerettem a kihívásokat. Izgalommal tölt el az új feladat, hiszen a dohányipari kommunikáció köztudottan nagyon érzékeny terület, így mindenképpen nagy kihívás lesz korábbi tapasztalataimat átültetni erre a speciális piacra, megfelelve a törvényi előírásoknak. Olyan kommunikációs stratégiát szeretnénk munkatársaimmal kidolgozni a BAT Hungary számára, amely felelős vállalathoz illően megfelelő egyensúlyt képvisel a cég üzleti céljai és a társadalom jogos elvárásai között."

Hivatásához méltóan, kedvenc hobbija a magyar nyelv ápolása, amely kapcsán korábban Kazinczy-díjat is kapott. Szabadidejét szívesen tölti sportolással.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek