Üdvözlik a munkaerő-piaci reformokat a franciák
"Forradalminak" minősítette a munkajogi rendelkezésekben végrehajtott változtatásokat a francia munkaadói szervezetek szövetsége (Medef), s emellett különösen üdvözölte a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány az adott kérdésben tapasztalt ritka egymásra találását - tudatja a Világgazdaság.
A szakszervezetek által elfogadott reformok nyomán lényegesen könnyebbé válik a dolgozók elbocsátása, akiknek viszont cserébe előnyösebb feltételek mellett folyósítanak segélyeket. A rendelkezés értelmében kiemelkedően növekszik a leggyengébben fizetetteknek megítélhető segélyek összege, már ha elkerülhetetlenné válik az elbocsátásuk. Lehetőségük nyílik a vállalatoknak továbbá arra, hogy meghatározott projektekre állítsanak be munkaerőt, ezek lejárta után azonban a dolgozók magukkal vihetik az egészségügyi és képzésbeli jogosultságaikat, illetve követeléseiket.
Laurence Parisot, a Medef elnöke különösen örült, hogy sikerült a szakszervezetekkel a gazdaság egészét érintő kérdésekről megállapodni, ráadásul alig néhány hónap leforgása alatt. A munkaadók reményei szerint az egyezmény már 2009-ben érezteti hatását, és az állástalanok aránya néhány éven belül 5 százalék körüli szintre süllyed a mostani 8-ról.
Mindemellett azért a reformot folyamatosan érik a kritikák, az egyik szerint a segélyek túl bőkezűek, ezért az új szabályozás óhatatlanul többletterhet fog jelenteni a már amúgy is komoly pénzügyi feszültségekkel küzdő szociális rendszerek számára, ezenfelül csak csekély mértékben növekedett a munkaadók szabadsága a dolgozók elbocsátásában. A Medef azzal védekezik, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet bizonyos normáin képtelenség túllépni - járt utána a Világgazdaság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?