Új vezető elemző az Equilor Befektetési Zrt.-nél
Az Equilor Befektetési Zrt. évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembert nevezett ki elemzői részlegének élére. Kiss Mónika eddig senior elemzőként erősítette az Equilor csapatát, vagyonkezelői és elemzői tapasztalatára Csehországban és Magyarországon tett szert - tájékoztatták portálunkat.
A sajtóanyag szerint Kiss Mónika makroökonómiai orientáltsága mellett jártas több pénzügyi eszközosztályban, valamint kereskedési- és elemzési területen is.
A szakember az Equilornál a pályafutását senior elemzőként kezdte 2014-ben. Előtte dolgozott többek között az UNIQA Vagyonkezelő Rt.-nél és Prágában a legnagyobb cseh biztosító, a Ceska Pojistovnának a tulajdonosánál, a PPF burzovní spolecnost a.s.-nél.
Kiss Mónika Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett szociológus (változásmenedzsment szakirány), majd közgazdász (makroökonómia szakirány) diplomát. Ezen kívül rendelkezik tőzsdei szakvizsgával, és befektetés-kezelői oklevéllel is.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon