Uniós bérszint csak ötven év múlva
Nem lesz elegendő tíz év arra, hogy Magyarország elérje az uniós bérszintet. A spanyol, a görög és a portugál példára hivatkozó szakértők szerint ehhez ötven évre lesz szükség.
Az Osztrák Gazdaságkutató Intézet (Wifo) aktuális tanulmánya szerint abszurd feltételezés, hogy a csatlakozó országok bérszintje tíz éven belül eléri az mostani tagállamokét. Hasonlóan vélekedik a kérdésről a brit Economist Intelligence Unit elemzése is.
Ennek az ötven éves felzárkózásnak az a feltétele, hogy a csatlakozó országok gazdasága évente négy százalékkal bővüljön, míg a jelenlegi tagországoké két százalékkal.
A jelenlegi helyzetet érdemes összevetni Spanyolország, Portugália és Görögország 1986 csatlakozásával. Akkor a három csatlakozó ország gazdasági teljesítménye az EU tíz százalékát érte el, míg vásárlóerő-paritása 14 százalékot tett ki. A most csatlakozó országok gazdasági teljesítménye ezzel szemben csak négy százalék, míg a vásárlóerő-paritásuk kilenc százalékos.
Spanyolországnak hat év kellett ahhoz, hogy a csatlakozás követően az átlagkereset a 75 százalékos szintről 85 százalékra emelkedjen, Portugáliában ugyanezen idő alatt 57 százalékról hetven százalékra mozdult ez a mutató, miközben Görögországban - a balkáni háború következményeként is - 72 százalékról 67 százalékra esett vissza az átlagkereset szintje az unióshoz viszonyítva. Írország esetében 16 évre volt szükség, hogy az ország rohamos felzárkózásba kezdjen - teszik hozzá a szakértők.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?