kapubanner for mobile

Vállalkozóvá válás támogatása

Zsigmond Andrea „Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programjának” (TOP-6.8.2-15-M/1-20016-00001) vállalkozásfejlesztési tanácsadója 2021. márciusától segíti a vállalkozások elindulását, fejlesztését, mely tevékenység mára már közel 80 vállalkozó közvetlen támogatását és 550 tanácsadási órát foglal magában.

vállalkozásfejlesztés zsigmond andrea miskolc-

Andrea 25 éve sikeresen vezeti saját vállalkozását, így a mindennapi munka során szerzett elméleti ismereteit és gyakorlati tapasztalatait tudja megosztani az induló vállalkozások vezetőivel.

Paktum az új vállalkozások kapuja! 

Andrea elmondása szerint:

„Az ügyfeleim nagy része személyesen keres fel a Paktum Széchenyi utca 60. szám alatt található ügyfélszolgálati irodájában, de vannak olyanok is, akik a személyes jelenlét helyett inkább az online tanácsadási formát választják. Részükre digitális felületen óránkénti beosztásban tudok időpontot biztosítani a tanácsadás igénybevételére. 

A kezdő vállalkozások többsége egy ötlettel, egy tanfolyam elvégzését követően vagy pedig álmuk megvalósításának lehetőségével keres fel. Az ingyenes tanácsadási folyamatot egy konkrét tanácsadási terv alapján több találkozó alkalmával valósítom meg. A találkozások egymásra épülő, elméleti és gyakorlati elemeket tartalmaznak, melyek tudásanyagát a tanácsadásokon egy-egy órában személyesen dolgozunk fel. 

Ennek első lépéseként először átbeszéljük az ügyfelek elképzeléseit, majd megnézzük az üzleti modell térkép részeit (Business Model Canvas), melynek segítségével ráláthatunk a leendő cég, vállalkozás működésére. Minden vállalkozás indításának alapja az üzleti terv készítése, melyet részekre bontva tervezünk meg és készítünk el közösen. A vállalkozók otthon dolgozzák ki az üzleti modellt és az üzleti tervet, melyet a találkozásaink során véglegesítünk.

A tanácsadási folyamat keretében olyan témákat érintünk, mint pl. a pénzügyi és általános vállalkozói tanácsadás, cégalapítás lépései, versenytársak beazonosítása, adózási nemek áttekintése, pályázati lehetőségek feltérképezése, értékesítés, kapcsolatépítés, online marketing stb. Természetesen a vállalkozni vágyók igényei, szakmai tudása és tapasztalatai figyelembevételével.

Az ügyfeleket amennyiben igénylik, a részletes üzleti modellel felkészítem a Kormányhivatal által kiírt vállalkozóvá válást segítő pályázat benyújtására, majd a vállalkozás elindítására. A támogató folyamat azonban nem ér véget a cég megalapításával, hiszen utána is nyomon követem és segítem a cégek működését, melyet a már vállalkozóvá vált ügyfelek folyamatosan igényelnek is. 

A vállalkozásfejlesztési tanácsadás segítségével létrejött cégek profiljukat tekintve igen sokszínűek. Vannak közöttük szolgáltatási szektorban működő cégek, melyek a teljesség igénye nélkül a következő területeken tevékenykednek: 

  • iskolaelőkészítés és fejlesztés;
  • polgári búcsúztatás, gyászfeldolgozó szolgáltatás;
  • életmód tanácsadás;
  • nyelvtanári szolgáltatás;
  • online asszisztencia;
  • pályázatírás;
  • kozmetikus;
  • villanyszerelés;
  • személyi edző;
  • stb.

Van olyan vállalkozás is, amely konkrét termelőtevékenységet végez, például ablakgyártással foglalkozik.

Az ügyfelek visszajelzései azt mutatják számunkra, hogy nagyon hasznosnak találják a kialakított tanácsadási folyamatot. Ennek fő oka meglátásom szerint az, hogy a résztvevők nagy többsége nem tanult soha semmilyen iskolarendszerű képzésben a vállalkozásindításról, így addig, amíg nem kerültek kapcsolatba velem, ösztönösen viselkedtek az üzleti életben. A folyamat után azonban a megszerzett ismeretanyagokat már tudatosan tudják beépíteni a vállalkozásukba, mellyel megnő az önbizalmuk, képesek piacot szerezni a vállalkozásuknak, ami által ügyfélkört bővítenek és árbevételt generálnak.„

Az induló vállalkozások népszerűsítéséhez a Paktumiroda a tanácsadáson kívül további segítséget is nyújt saját Miskolc a Te helyed Facebook és Instagram oldalán, ahol rendszeresen megosztja a vállalkozásokról készült plakátokat.

Amennyiben Ön is saját vállalkozás indítását tervezi, esetleg megakadt vállalkozása működtetésében, keresse bátran Zsigmond Andrea vállalkozásfejlesztési tanácsadót időpontegyeztetés céljából a [email protected] email címen vagy a +36 70 708 8200 telefonszámon.

 

 

 

 

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valóban kiválasztható a legjobb jelölt? Így segítenek a személyiségtesztek a toborzás során

A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk

Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal

A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk

Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület

A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk