kapubanner for mobile

Kisvállalkozások sikeres fejelsztése


Kinek ajánljuk?






A tanfolyamot kis- és középvállalkozóknak, nonprofit és költségvetési
szerveknek egyaránt ajánljuk.






A tanfolyam célja






Bemutatni azon eszközöket, amelyekkel a szervezetek vezetése hatékonyabban
megvalósítható. Sok szervezet növekedés közben elvérzik, mert nem tud
megfelelni az új helyzetnek, a fokozott elvárásoknak. Természetesen a
szervezetre is foghatjuk, hogy nem sikerült igazodnia, de nyugodtan
kereshetjük a vezetőben is a fejleszthető pontokat, hiszen a vezető feladata
észlelni az új környezet jelzéseit, az ő feladata, hogy elkezdje a
meghatározó csoportokat és a szervezetet abba az irányba tolni, hogy
változzon. Azért sok más tényező is szerepet játszik. Ugyanakkor el kell
ismernünk, hogy kritikus a vezető szerepe a mai felgyorsult gazdaságban.
Ehhez a szerephez meg kell tanulni azokat az eszközöket, amelyek sikeressé
tehetik a vezetőt, vállalkozót.



Előadóink segítenek jobban megérteni, hogy miképpen lehet számszerűsíteni a
vállalkozás értékének növelését. Miután sikerül meghatározni, cégünk milyen
vagyonjellegű értéket képvisel, így azt is könnyebb lesz megérteni, hogyan
tekinthetjük megtérülő befektetésnek cégünk ilyen jellegű átszervezését.



Program



  • A vezető és szerepei a szervezetben

  • A vezető/vállalkozó feladatai

  • A vezetői eszközrendszer



    • Vezetői kommunikáció

    • Feladatkiadás

    • Delegálás

    • Teljesítményértékelés és visszajelzés

    • Fejlesztő beszélgetés



  • A vezető/vállalkozó speciális feladatai



    • Változás-generálás

    • Változás menedzselése

    • Ellenállás kezelése

    • A szervezeti filozófia gondozása

    • Küldetés, jövőkép, értékrendszer

    • A szervezeti kultúra gondozása

    • Stratégia-alkotás

    • A stratégia megvalósítása (teljesítménymutató
      számok generálása)








Miért hasznos Önnek a tanfolyam elvégzése?









Tanfolyamunkon Ön elsősorban ahhoz kap gyakorlati segítséget
világos, közérthető formában, hogyan tudja cégének értékét
lépésről-lépésre növelni, s a szervezet adott fejlődési szintjén mely
stratégiát tudja leghatékonyabban alkalmazni.

Egy napos képzésünk keretében lépésről lépésre végigvezetjük Önt a
cég értékének racionális meghatározásától addig, hogy milyen újítások
bevezetésével tud felzárkózni a nagyobb, gazdaságosabban működő
vállalkozásokhoz.


Németh Gergely: ügyvezető
igazgató, tanácsadó, tréner
- Corparate Values Szervezetfejlesztési és
Tanácsadó Kft. Okleveles pszichológusként gazdaságpszichológiával
foglalkozik. A szervezetfejlesztési tanácsadáson belül kiemelt területei: a
szervezeti filozófiák és a stratégiai kérdéskörök, a szervezeti kiválóság
irányába történő fejlesztési folyamatok tervezése és megvalósítása.
Tanácsadói munkája mellett egyetemi, főiskolai oktatóként dolgozik, valamint
hazai és európai uniós kutatási projektekben vesz részt. Doktori értekezését
a kis- és középvállalkozások növekedési kríziseiről és azok lehetséges
megoldási módjairól írja.


Bővebb információk: Kisvállalkozások sikeres fejelsztése
A szeminárium indul: 2007.05.25
Időtartama: 1 nap.
Ár: 29,000 ft.