1100 közfoglalkoztatott Nyíregyházán, de lesz még több is
Nyíregyházán további 257 közfoglalkoztatott állt munkába júniusban, ezzel közel 1100-ra emelkedett a programban résztvevők száma.
Jelenleg 11 közfoglalkoztatási programot irányít a település önkormányzatának cége, a helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. A nyíregyházi önkormányzat az idén több mint kétezer ember közfoglalkoztatását tervezi, amelynek várható költsége 689 millió forint lesz. Az összeg nagy része pályázaton nyert támogatás, míg 221 millió forint a helyhatóság által biztosított önerő, saját pénzügyi forrás.
Az alkalmazott emberek 20 százaléka nyolc hónapig dolgozik, míg a többiek 3-7 hónap közötti időszakra kapnak ideiglenes munkát. A többség napi hat órában dolgozik, egyes feladatkörökben pedig 8 órás a foglalkoztatás.
Főként köztisztasági, környezetvédelmi és zöldfelület-karbantartási munkálatokat végeznek a közfoglalkoztatottak, illetve rendbe teszik a csatorna- és csapadékvíz-elvezető hálózatot. Az önkormányzati cégnél alkalmazottak közül harmincan tanfolyamra is járnak, 15-15-en kisgépkezelői és parkfenntartói képzésen tanulnak, hogy később a megszerzett végzettség alapján a nyílt munkaerő-piacon is elhelyezkedhessenek.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 2 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon - grafikon 2 hónapja
- A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban 2 hónapja