"A bírói pályának vonzónak kell lenni, ehhez olyan béreket kell adni, amelyek igazságosak"
Három ütemben, először már idén októbertől 5 százalékkal nő a bírák illetménye, majd jövő januártól és 2018 januárjától további 5-5 százalékos emelést kapnak - jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter.
A miniszter fontosnak nevezte, hogy a bírák érezzék, megbecsülik a munkájukat. Az Országgyűlés döntése értelmében a bírósági költségvetési fejezet személyi része tartalmazza a béremeléshez szükséges forrást, Trócsányi László szerint ezzel a parlament kifejezésre juttatta az igazságszolgáltatás szereplőinek jelentőségét a társadalomban.
A miniszter emlékeztetett: nagyon rég volt bírói fizetésemelés, s ha a bírói fizetések nem vonzóak, a legmagasabb kvalitásúak nem ezt a pályát választják. Az igazságszolgáltatástól kiemelkedő színvonalú, felelősségteljes munkát várnak el. "A bírói pályának vonzónak kell lenni, ehhez olyan béreket kell adni, amelyek igazságosak" - fogalmazott, külön megemlítve, hogy a bírói béremelés valamennyi bíróra vonatkozik.
Arra a kérdésre, hogy az illetményemeléssel párhuzamosan életpályamodellt is kidolgoznak-e a bíráknak, a miniszter azt válaszolta, hogy a bírák jogállását külön törvény szabályozza, az igazságügyi tárca azonban az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárság útján szorosan együttműködik e téren is az Országos Bírósági Hivatallal.
Trócsányi László a minisztérium 2017-es költségvetését stabilnak nevezte, hozzátéve, hogy feladataik változatlanok. A szervezeti változtatások közül kiemelte, hogy jövő januártól az Igazságügyi Hivatal beolvad a minisztériumba, a szakmai irányítási feladatokat a tárca, a hatósági feladatokat pedig a kormányhivatalok veszik át. Ugyancsak megemlítette az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek, valamint a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet jövő januártól történő összeolvadását. Az új, önálló jogi személyként létrejövő intézet a belügyminiszter szervezeti és az igazságügyi miniszter törvényességi felügyelete alatt működik majd.
Tárcája költségvetéséből kiemelte a jogászképzés színvonalának emelését célzó félmilliárd forintos keretet, amelyet a jogi karok kutatási és oktatásfejlesztési programjainak támogatásához, valamint a Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjak és a Tanulmányi Jogászösztöndíjak finanszírozásához használ fel a tárca.
A jogászképzéssel kapcsolatban a miniszter a jogi szakvizsga, valamint a továbbképzések rendszerének áttekintését hangsúlyozta. A héten tartotta első ülését Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorának vezetésével az a munkacsoport, amely a hivatásrendek képzési rendjét tekinti át. Trócsányi László arra hívta fel a figyelmet, az állampolgárok szempontjából sem mindegy, hogy az igazságügy szereplői mennyire naprakész tudással rendelkeznek. Példaként említette az ügyvédi továbbképzés rendszerét, amelyet a készülő ügyvédi törvényben rögzítenének, és amelynek normaszövege várhatóan a jövő év elejére készül el a Magyar Ügyvédi Kamarával szoros együttműködésben.
Hangsúlyozta: a tárca a hivatásrendek függetlenségét tiszteletben tartja, pusztán a továbbképzések jogszabályi alapját határozzák meg, azt is a hivatásrendekkel egyeztetve.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk
A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk
A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 4 hete
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 4 hete
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 1 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 1 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 1 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Az emberi tényező egyelőre nem pótolható, a mesterséges intelligencia nem fenyegeti az ügyvédi munkát 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja