kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A Közép-Dunántúlon ingáztak a legtöbben tavaly

2018-ban az Európai Unión belül Magyarországon relatíve magas volt a belföldön ingázó munkavállalók aránya - írja a penzcentrum.hu.

Tavaly az Európai Unióban 220 millió ember dolgozott a 20-64 éves korosztályból, közülük 18,3 millió munkavállaló egy másik régióból utazott a munkahelyére - írja a penzcentrum.hu az Eurostat friss jelentésére hivatkozva.

A cikk szerint legnagyobb arányban Belgiumban és az Egyesült Királyságban képviseltették magukat az ingázók, a lista harmadik helyén Hollandia áll, ahol a dolgozók 17 százaléka ingázott. Magyarországon ez az arány 10 százalékos, hazánkban arányaiban a legtöbb belföldi ingázó a Közép-Dunántúlon van, míg a legkevesebb a Nyugat-Dunántúl, ahonnan csak a vizsgált korosztály 3,2 százaléka járt más régióba dolgozni.

penzcentrum.hu
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk