kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

A munkanélküliség miatt aggódnak a legjobban az európaiak

A munkanélküliséget tartják az európai polgárok a legnagyobb problémának, míg a gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmaik valamelyest enyhültek - derül ki az Eurobarométer uniós közvélemény-kutató legutóbbi felméréséből.

A megkérdezettek többsége továbbra is úgy véli, hogy a válság még nem érte el csúcspontját. Ez év május-júniusban 61, most 54 százalék szerint a legrosszabb még hátra van a válságnak a munkahelyekre gyakorolt hatásából. Az október-novemberben végzett legutóbbi felmérés szerint 38 százalék vélekedett úgy, hogy a válság már elérte a tetőpontot. Ez az adat az előző felméréshez képest 10 százalékpontos növekedést jelent.

A tavaszi felméréssel összehasonlítva pozitív tendencia mutatkozik az EU következő évi gazdasági helyzetével kapcsolatos várakozásokat illetően. Az európaiak 30 százaléka szerint az elkövetkező tizenkét hónapban javulni fog a helyzet, 38 százaléka szerint változatlan marad, és 21 százaléka szerint romlani fog, míg 11 százalék nem tudott választ adni. Tavasszal csak 24 százalék számított javulásra, viszont 28 százalék további romlásra.

Saját országuk gazdasági kilátásait ennél valamivel kedvezőtlenebbül ítélik meg a megkérdezettek. Javulásra 28 százalék, változatlanságra 37 százalék, további romlásra 31 százalék számít.

A megkérdezettek 51 százalékának az a véleménye, hogy országában jelenleg a munkanélküliség jelenti a legnagyobb problémát, a második helyen (40 százalék) a gazdasági helyzetet, harmadikként pedig az inflációt és a bűnözést jelölték meg.

Abban a tekintetben, hogy kitől várható leginkább a válság hatékony kezelése, 22 százalék jelölte meg az Európai Uniót, 19 százalék a nemzeti kormányokat, 18 százalék pedig a G20-ak csoportját. Az Európai Parlamentben összességében az uniós polgárok 50 százaléka bízik, az Európai Bizottságban 46 százalék. Országa európai uniós tagságát az európaiak 53 százaléka pozitívan ítéli meg. A megkérdezettek 57 százalék véli úgy, hogy az ország profitál az uniós tagságból.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk