kapubanner for mobile
Megjelent: 11 hónapja

10 ezer vendégmunkás érkezhet hazánkba a Fülöp-szigetekről

A mezőgazdasági vagy gyári vendégmunkásoknak 195 ezer forintos fizetést ígérnek.

images

images

Egy Fülöp-szigeteki televízió beszámolója szerint tízezer munkavállalót vár Magyarország a dél-kelet-ázsiai országból, akiknek toborzása már meg is kezdődött - adta hírül az ATV. A riport szerint az év végéig 10 ezer dolgozót várnak a szigetországból. Az elvárások közt szerepel a középfokú végzettség, az angol nyelv alapfokú ismerete, a fizikai jóllét és az adott munkakörben szerzett két év tapasztalat is. Kanász-Nagy Mátém, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint ez a toborzás is azt mutatja, hogy itthon nincs szükség sem az akkumulátorgyárakra, sem pedig az üzemek által kínált munkahelyekre. "Nem tudjuk kiállítani azt a munkaerőt, nincs igény ilyen alacsony értékű munkahelyekre, ezért hoznak be külföldről munkavállalókat. Hogyha magas hozzáadott értékű munkahelyeket hoznának létre, amiknél magas fizetést biztosítanak és biztonságos körülményeket, akkor egészen biztosan lenne magyar munkavállaló" - mondta. 

A mezőgazdasági vagy gyári vendégmunkásoknak 195 ezer forintos fizetést ígérnek. Székely Tamás, a VDSZ elnöke szerint emiatt csökkenni fog az elmúlt időszakra jellemző bérnövekedési ütem, ami azt jelenti, hogy a magyar átlagbérek a régiós átlagkeresetekhez képest is le fognak szakadni. 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk

A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk