Adókedvezményt kap, aki befizet az államadósság elleni alapba

Adókedvezmény jár azoknak, akik befizetnek az államadósság elleni alapba - döntött hétfői ülésén a parlament.

A parlament hétfői döntése alapján adókedvezmény jár azoknak, akik befizetnek az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba: a befizetett összeg csökkenti a személyijövedelemadó-alapot, a vállalkozások pedig költségként számolhatják el azt. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jegyezte javaslatot az Országgyűlés 280 igen szavazattal 57 nem ellenében fogadta el.

Az alap létrehozásáról április elején döntött a kormány egy társadalmi kezdeményezés mellé állva, ugyanis az alapot egymillió forintos kezdőtőkével Rédly Elemér győri katolikus plébános indította.

A hétfőn elfogadott kormány-előterjesztés a befizetések után járó adókedvezményeket veszi sorra. Eszerint a személyi jövedelemadó (szja) alapja csökkenthető az alapba történt befizetéssel. Az adóalapot úgy kell meghatározni, hogy az összevont adóalapból le kell vonni a családi kedvezményt, és hozzá kell adni a külön adózó jövedelmek adóalapját. Ha az adott évben nem elég az adóalap a kedvezményhez, úgy legfeljebb további négy év kedvezménykerete is felhasználható erre a célra.

A társasági adónál költségnek számít majd az alapba történt befizetés. Az egyszerűsített vállalkozói adónál (eva) az összes bevételt csökkenti a befizetés. Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással (ekho) adózóknál az ekho-alapból vonható majd le a kedvezmény, de csak csökkentett mértékben. A szabályozás értelmében az szja 1 százalékáról való rendelkezés kibővül azzal, hogy az első - a civil szervezeteket illető - 1 százalék felajánlható lesz az alapnak is. (A Nemzetgazdasági Minisztérium a napokban ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatályos jogszabályok szerint 2011-ben még nem lehet a személyi jövedelemadóból az Összefogás az Államadósság Ellen Alap javára rendelkezni.) Az ismertetett kedvezmények már az alapnak 2011-ben adott támogatások után is járnak.

Mindezeken felül egy támogatott és elfogadott módosító indítvány lehetővé teszi azt, hogy az alap vagyonába tartozó eszközök értékének védelmére intézkedéseket lehessen hozni, az alap vagyonát képező eszközök értékesítéséből származó bevételt pedig fel lehet használni a még nem értékesített eszközök értékének megóvása és az eszközökből fakadó kockázatok csökkentése érdekében. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az Összefogás az Államadósság Ellen Alap célja - a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint -, hogy bevételeket gyűjtsön az államadósság csökkentésére, és a befolyt összeg kizárólag csak erre használható fel. Az alap vállalkozási tevékenységet nem végezhet. Legfőbb szerve a háromfős irányító testület, amelynek tagja a kezdeményező Rédly Elemér, Banai Péter Benő, a nemzetgazdasági tárca költségvetési ügyekért felelős helyettes államtitkára és Horváth Tihamér, a Széchenyi Gazdaságfejlesztő Társaság elnöke.

MTI/HírTV
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk

NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók

Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk

Balesetezett a busz, ami a a Samsung-gyár dolgozóit szállította, a dolgozókat a mentők érkezése előtt bevitték a gyárba

A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk