kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Az európaiak 30 százaléka végez önkéntes munkát

Az Európai Unió tíz polgára közül mintegy nyolc tartja úgy, hogy mások önkéntes segítése életük fontos velejárója, noha tízből mindössze hárman vesznek tevékenyen részt közösségi munkában - derül ki a TNS közvéleménykutató vállalat által az Európai Bizottság megbízásából készített legfrissebb Eurobarometer felméréséből.

Magyarországon az aktív önkéntes munkában való részvétel aránya az EU-átlagnál jóval alacsonyabb, 17 százalék. Lengyelország, Portugália, Litvánia és Bulgária ennél is rosszabb mutatókkal rendelkezik.

A 27 tagállamban mintegy 26 800 embert megszólaltató kutatás másik következtetése az, hogy bár a legtöbb európai (65 százalék) nem vesz aktívan részt önkéntes munkában, illetve nem végez ilyet - legalábbis nem a kérdőívben felsorolt szervezeteknél -, az európai átlag nagy különbségeket rejt az egyes tagállamok között.

Egyes országokban meglehetősen magas azok száma, akik saját bevallásuk szerint valamely szervezetnél aktív önkéntes munkát végeznek, vagy abban részt vesznek. Az eredmények szerint Ausztriában (60 százalék), Hollandiában (55 százalék), Svédországban (53 százalék) és Németországban (52 százalék) a válaszadók több mint fele számolt be arról, hogy a felsorolt szervezetekben aktívan tevékenykedik. A részvétel aránya Bulgáriában (10 százalék), Litvániában (11 százalék) és Portugáliában (12 százalék) a legalacsonyabb.

A "tettrekészség" iránti hajlandóságot két társadalmi-demográfiai tényező befolyásolja: az emberek foglalkozása és iskolázottsága. A vezető állásúként besorolt válaszadók mintegy fele (49 százalékuk) aktívan végez önkéntes munkát, illetve részt vesz a felsorolt szervezetekben, míg a munkanélkülieknél ez az arány csupán 20 százalékos.

Érdemes megjegyezni, hogy nincs összefüggés aközött, hogy az önkéntesek milyen arányban vesznek részt a szervezeteket segítő munkában és aközött, hogy főállásuk lehetővé teszi-e szakmai, családi és magánéletük egyensúlyát, illetve hogy munkájukat feszültségekkel telinek és nehéznek találják-e - olvasható a közleményben.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk