Bevándorlási hullámtól tart az EU
A nyugati országok szerint bevándorlási hullámot idéz elő a kelet-európai országokban dívó kettős állampolgárság, félelmük nem alaptalan. Moldova gazdasági helyzete például nem túl jó, adja hírül a Népszabadság.
Először a Der Spiegel, majd a Sunday Times és a Daily Telegraph is arról cikkezett, hogy csak Románián keresztül 900 ezer bevándorló áraszthatja el a nyugati munkaerőpiacot a szabad utazást jelentő uniós útlevél birtokában.
A gazdasági mutatókat nézve a bevándorlási hullámtól tartó nyugati félelmeknek van is alapja. Eddig egymillió moldovai hagyta el hazáját a jobb élet, magasabb fizetés reményében, többnyire a feketegazdaságban elhelyezkedve.
A brit sajtó mindezért a 2004-es és 2007-es EU-bővítést okolja, felidézve azt is, hogy Budapest nemrég adott kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak, Szófia pedig mintegy 60 ezer embert lepett meg Macedóniában hasonló döntéssel.
Ausztria egyik EP-képviselője az Európai Bizottságtól kért állásfoglalást arról, hogyan állítaná meg az unió a Moldovából érkező emberáradatot.
Népszabadság
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 4 hete
- Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 1 hónapja
- Nyelvvizsga 1 hónapja
- 20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest 2 hónapja
- Tippek HR-eseknek: mikor forduljunk bevándorlási ügyvédhez? 2 hónapja