Bodó Sándor: átlagosan 10 százalék felett nőhetnek idén a keresetek
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint egyre több szakemberre van szükség az informatika területén.
A minimálbér és a garantált bérminimum emelése "határozottan, katonásan" nyomást gyakorol a magasabb keresetekre is, átlagosan két számjegyű, 10 százalék feletti növekedéssel lehet számolni az idei évre - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Kiemelte: a válság átrendezte a munkaerőpiacot, ugyanakkor a regisztrált álláskeresők száma továbbra is 250 ezer fő alatt van, az országban pedig 4,7 millióan dolgoznak. A 25 év alattiak szja-mentessége adott esetben akár 600-700 ezer forint megtakarítást is jelenthet a fiatalok számára - jegyezte meg. Ez az intézkedés hatalmas segítség ahhoz, hogy a fiatalok "elinduljanak az életben", ugyanakkor hozzájárul ahhoz is, hogy ez a korcsoport a magyar munkaerőpiacon maradjon - tette hozzá. Bodó Sándor elmondta, hogy a megemelt bérek kifizetéséhez a kormány a munkaadóknak adókedvezmények formájában nyújt segítséget, mert egyelőre "piaci alapon" a gazdaság még nem tart ott, hogy a magasabb kereseteket biztosítani tudja. Beszélt arról is, hogy egyre több szakemberre van szükség az informatika területén, valamennyi szakmában, az áruházi dolgozótól a parkolóőrig szükség van számítástechnikai eszközök használatára.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások. Teljes cikk
A Pensum Group nagyjából 400 fős bővüléssel számol harmadik országbeli munkaerő-kölcsönzés területén. Teljes cikk
Az szja-bevallás miatt rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket. Teljes cikk
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 3 hete
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- KSH: 14 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja
- Mikor lesz átfogó béremelés a magyar egyetemi világban? - több ezer oktató tiltakozik 2 hónapja