kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Budapesti kéjutazás: hatalmasat bukott a biztosító

Valamennyi versenytársnál több ügyfelet veszített az életbiztosításra szakosodott német Ergo biztosító, amely tavaly nagy feltűnést keltett az ügynököknek szervezett budapesti kéjutazásról szóló hírekkel.

A társaság életbiztosítás-állománya 2011-ben 170.940 szerződéssel csökkent, ami messze a legrosszabb adat a piac szereplői között. A második a Victoria nevű biztosító, amelynek állománya 146 ezer szerződéssel csökkent - mutatta ki a Map-Report nevű ágazati elemző cég.

A cég korábban Hamburg-Mannheimer International (HMI) néven működött, majd a 2011-ben kirobbant botrány miatt nevet változtatott, felvette a tulajdonos Ergo konszern nevét.

A társaság 2007-ben a legjobban teljesítő ügynököknek jutalomutazást szervezett Budapestre. Az egyik program a Gellért-fürdőben volt, ahol magyar prostituáltak szórakoztatták a német vendégeket. A Handelsblatt című üzleti lap a látogatásról a HMI belső feljegyzései alapján cikket írt, amelyből botrány kerekedett. A cég vezetése a történtek tüzetes kivizsgálását ígérte, és megbocsáthatatlan hibának nevezte a budapesti kicsapongást. A társaság állítása szerint a budapesti elszigetelt, egyszeri eset volt, a Handelsblatt azonban az idén nyáron kinyomozta, hogy Jamaicára és Mallorcára is szerveztek hasonló utakat.

A Map-Report szerint a sorozatos botrányok és a szerződésállomány csökkenése között nincsen közvetlen kapcsolat, az viszont biztos, hogy a kéjutazásokra alapuló motivációs rendszer nem serkenti a biztosításközvetítő ügynököket fenntartható üzletmenetet eredményező teljesítményre. A társaság szerint a visszaesés fő oka az, hogy a kilencvenes évek elején jelentősen növekedett a biztosítás-állomány, és ezeknek a szerződéseknek egy jó része most jár le - írta pénteken a Handelsblatt.

Németországban az életbiztosítás az egyik leggyakoribb megtakarítási forma, de népszerűsége csökken. A 82 milliós országban 2004-ben még 95 millió életbiztosítást tartottak számon, jelenleg pedig már 90 millió alatt van a szerződések száma. A Map-Report szerint a visszaesés egyik fő oka a biztosításközvetítők hiányos felkészültsége.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk