kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Bűncselekményt is elkövethet az ellenőr

A közalkalmazottak mellett a rendőröknek is csapdát állíthatnak az ellenőrök, hogy megvizsgálják megbízhatóságukat. A csőbe húzáshoz az új törvény megengedi az ellenőröknek, hogy bizonyos szabálysértéseket vagy bűncselekményeket kövessenek el.

Melyik szórakozóhelyekre jár szabadidejében, kikkel él együtt és mióta, van-e tartozása, gazdasági érdekeltsége, hogyan alakultak az előző évben a jövedelmei - ezekre a kérdésekre is kötelező válaszolniuk január 1-től azoknak, akik valamelyik fegyveres szerv hivatásos állományába jelentkeznek. A személyes kérdéseket tartalmazó kérdőívvel azt próbálják felmérni, megfelelnek-e a jelentkezők a "kifogástalan életvitel" követelményének. Ezt az év elejétől már nemcsak a rendőrökön kérik számon, hanem a polgári védelem, a büntetés-végrehajtási szervezet, a tűzoltóság, a Nemzet Adó-és Vámhivatal és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjain is.

Az önbevallásos kérdőív az ellenőrzés legenyhébb formája. A kérdezősködésnél azonban jóval messzebb mehet a vizsgálódás. Az érintett nem tud róla, mikor kezdik vizsgálni, csak utólag közlik vele az eredményt. Aki megbukik a titokban végzett ellenőrzésen, úgy rúgják ki, hogy még végkielégítést sem kap.

Az ellenőröknek szabad például a vesztegetés, az adócsalás, a befolyással üzérkedés, a vámorgazdaság, a tűzvédelmi vagy közlekedési szabálysértés, a valótlan bejelentés, a magánlaksértés, a hivatali visszaélés, a hamis vád, a hatóság félrevezetése.

Mindazoknak a hivatásosoknak, közszolgáknak, akik a korábban felsorolt szerveknél dolgoznak, alá kell írniuk egy nyilatkozatot, amellyel előzetesen hozzájárulnak az ellenőrzéshez.

Index
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk